Két korosztályunk is teremtornával indítja az évet

Két korosztályunk is teremtornával indítja az évet

Az U10-esek és az U11-esek is a Futballáb Trophy teremtornán vesznek részt.

A Faggyas Milán vezette Illés Akadémia U11 szombaton, Tatán, a Güntner Arénában kezdi meg a 2022-es évet, ahol a Futballáb Trophy teremtorna „A”-csoportjának küzdelmeit tartják meg. A zöld-fehérek a Bodajk SE, az Okos Foci Műhely és a Kecskeméti TE, valamint a felvidéki KFC Komárno csapataival játszanak a továbbjutásért. A középdöntőben szintén csoportmérkőzések következnek, és ennek a három csoportnak a győztese – szintén körmérkőzésekkel – dönti majd el, kié is lesz a tornagyőzelem.

Az Illés Akadémia U10 néhány kilométerrel távolabb, a tarjáni sportcsarnokban indítja idei szereplését szombaton. Biegner Dániel csapatának ellenfelei a Mészöly Focisuli, a Kecskeméti TE, az FC Tatabánya és az Ikarus BSE együttesei lesznek. Innen az első kettő jut tovább (és buszozik be Tatára a Güntner Arénába), ahol középdöntőznek a csapatok. A két hármas győztese a döntőben, a két második pedig a bronzmeccsen találkozik majd.

A szülők és érdeklődők a szervezők tájékoztatása szerint a sportcsarnokokban megtekinthetik a mérkőzéseket, amennyiben érvényes védettségi igazolványukat felmutatják. A maszk viselése kötelező!