Az Illés Akadémia leány U15 és leány U17 volt a ZNK Radomlje vendége.
Közép-Szlovénia volt az úti célja két korosztályunknak is. A leány U15-ösök „visszavágót” játszottak a ZNK Radomljével: a múlt héten a Savaria Nemzetközi Ifjúsági Torna keretén belül játszottunk egymással, ezúttal 2X35 perces meccs szerepelt a programban. A 12. percben Imre Blanka 25 méterről lőtt óriási gólt a hazaiak kapujába, ezzel jutottunk vezetéshez. Az első félidőben jól működtünk: támadófocit játszottunk, kapura veszélyesek voltunk – az eddig tanultak visszaköszöntek. A fordulást követően kiegyenlített a szlovén csapat: egy labdaeladást büntettek meg góllal a 47. percben. Úgy tűnt, hogy fizikálisan fáradunk a második félidő középétől. Már a hosszabbításban jártunk, amikor egy szélről történt beadást követően megszerezte a győztes gólt is a Radomlje, így 2–1 lett a végeredmény. Rendkívül hasznos volt a találkozó – látszik, hogy még sok ehhez hasonló meccsre (és kiváló partnerre) van szüksége Ferencsik Evelin csapatának a további előrelépéshez.
Az U17-esek összecsapásán az első másodperctől kezdve letámadtak bennünket a szlovének, akik kifejezetten nagy tempót diktáltak. Bő 10 percig még kapkodó volt a játék, kevesebbet volt nálunk a labda, a kapuk nem forogtak veszélyben. Balogh Henrietta változtatott, és a módosítás után rendeződött a középpályás-védekezésünk, többször pedig létszámfölényt tudtunk kialakítani. A 20. percben Karancsi Emma átlövésével előnybe kerültünk, ami megfogta a hazaiakat. Edzőjük játékrendszert váltott, ami még inkább feküdt nekünk, a széleken abszolút fölényt alakítottunk ki. A 24. percben Nistor Maya beadását Bihari Csenge lőtte a kapuba, míg a 32. percben Petrik Zorka egy gyönyörű támadás végén egyérintőből tette a labdát a hálóba – mintha egy megrajzolt akciót vittek volna gyepre a lányok!
A szünet után szűk negyedóra telt el, amikor Palatin Dorka átadása Krecsár Noémit találta ziccerben, aki nem is hibázott, 0–4. Két perc múlva – egy már „megénekelt” akciót lekopírozva – Nistor Maya bal oldalról középre tett labdáját Bihari Csenge érékesítette, 0–5. A hatodik gólunk szépségdíjas lett: Harmath Ramira jobboldali centerezését Krecsár Noémi jobbal, a kapus feje fölött pörgette a hálóba, 0–6. A mai asszisztkirálynő, Nistor Maya a gólszerzők közé is feliratkozott: szélről tört befelé a 16-oson belülre és lőtt a kapuba, kialakítva a 7–0-s Illés Akadémia-sikert.
Az első félidőben nagy hazai presszing alatt játszottunk, amit jól megoldottak a lányok, és szép támadásokat vezettünk. A szünet után egyértelműen uraltak a meccset és tetszetős játékkal magabiztos sikert arattunk.