Mini-tornán szerepeltek az U14-esek, míg az egy évvel fiatalabbak nagypályás meccset játszottak.
Sátori Barnabás csapata, az Illés Akadémia U14 Pozsonyba utazott, ahol mini-tornán szerepeltek a zöld-fehérek. Ellenfeleink a pozsonyi SK Slovan és a Pozsonyligetfalu (FC Petrzalka 1898) együttesei voltak. A szombathelyiek keretéből Pálla Norbert, Sóvári Dávid – Fazekas Bruno, Szukics Alex, Tóth Bertalan, Bajzek Benedek, Német Ádám, Tar Ferenc, Varga Máté, Lengyel Ágoston, Kőrösi Bálint, Tóth-Hencsey Gergő, Varga Vince Lőrinc, Babos Kolos, Simon Benedek, Kiss Máté és Károlyi Levente állt a vezetőedző rendelkezésére. A találkozók játékideje 2X30 perc volt. Az elsőn a rendező SK Slovannal mértük össze az erőnket: Varga Máté szép támadás végén juttatta előnyhöz a mieinket, ám nemsokára egyenlítettek az égszínkékek. Azonban még a szünet előtt ismét fórba kerültünk, egy kipattanónál volt szemfüles Lengyel Ágoston, elcsente a kapustól a labdát, ki is cselezte és az üres kapuba helyezett, 2–1 ide. A sor- és térfélcsere után volt egy rossz tíz percünk, fordítottak a pozsonyiak, aztán kiegyenlített lett a meccs, de 4–2-re kikaptunk. Rögtön az első ütközet után jött a második: a forgatókönyv hasonló volt, most is Varga Máté révén szereztük meg a vezetést, ezúttal egy oldalszabadrúgás utáni lecsorgó labdából. Büntetőből egyenlített a Petzalka, sőt, a vezetést is átvették, ám a hajrában Babos Kolos kiugratása ziccerben találtak Károlyi Leventét, aki higgadtan értékesítette a lehetőséget, kialakítva a 2–2-es végeredményt.
Két jó iramú meccset játszottunk, jól alkalmazkodtunk a tempóhoz, magas intenzitásban játszottunk – elégedett vagyok a látottakkal
– mondta a vezetőedző, Sátori Barnabás.
Az Illés Akadémia U13 az FC Petrzalka 1898 meghívására érkezett Pozsonyligetfaluba, ahol a zöld-fehérek Guba Gál, Hende Noel – Sömenek Bálint, Horváth Dávid, Szabó Zalán, Lakics Roland, Tóth Dávid, Novák Benett, Tóth Patrik, Papp Olivér, Rajos Ádin, Németh Ádám, Dominek Ádám, Molnár Bálint, Németh Botond összeállítású kerettel vették fel a kesztyűt a hazai fekete-fehérekkel szemben. 2X40 volt a játékidő, egész pályán, 10+1-es felállásban szerepeltek a felek. A hazaiak jutottak vezetéshez, amit Molnár Bálint egyenlített ki: egy jobb oldali akció végén megverte ellenfelét, majd 20 méterről lőtt óriási gólt, 1–1. A Petrzalkánál volt ezek után többet a labda, két góllal elhúztak, ám Papp Olivér 21 méterről, szabadrúgásból ismét közelebb hozta a mieinket, 3–2. Volt több nagy helyzetünk, ám nem sikerült kiegyenlíteni, és mivel még egy gólt kaptunk, 4–2-es vereséget szenvedtünk.
Mind a négy gólt a saját védőharmadban való labdavesztés után kaptuk: vagy pontatlanság miatt, vagy labdakihozatal után veszélyes helyen veszítettük el, ebből tudtak eredményesek lenni a pozsonyiak. Kezdeményezően és kombinatívan futballoztunk – a nyárhoz képest eredményben és játékban is rengeteget léptünk előre. Ezt érzik a játékosok is! A kapu előtt nem volt meg a megfelelő átütőerő a fizikai különbség miatt – majd beleerősödünk ebbe a nagypályás játékba, ezért gyakorlunk. Minden területen léptünk előre – büszke vagyok arra, mennyit fejlődtünk – és még fogunk is. A hazai szülők-szurkolók nagy tapsban részesítettek bennünket, ez is szívmelengető visszajelzés volt számunkra
– értékelt Biegner Dániel a mérkőzést követően.