Katona István és Mohos Barnabás a Haladással kezdte meg 2023-at

Katona István és Mohos Barnabás a Haladással kezdte meg 2023-at

Az Illés Akadémia két tehetsége Michal Hipp irányítása alatt edzhet.

A január 29-i bajnoki rajtra készülő Szombathelyi Haladás ma tartotta meg első tréningjét. A korábbi Illés Akadémia-nevelések közül Mursits Roland kapustársaival Jakab Csaba irányításával készült, míg a mezőnyjátékosok közül Doktorics Áron, Horváth Rajmund, Nyíri Vince, Rácz Barnabás, Simut Mario Lucas és Tarján Patrik előbb rótták a köröket, majd hallgatták Michal Hipp utasításait. A hiányzók listáján Tóth Máté szerepelt kisebb sérülés miatt, míg Szijjártó Ármin a konditeremben készült, a csapatmunkába való bekapcsolódása néhány hét múlva várható. Bolla Gergőt kölcsönadja a klub, míg egy korábbi akadémista, a 2013 és 2018 között nálunk pallérozódó Burai Erik próbajátékon szerepel a vasiaknál.

Együtt készül a Haladással az Illés Akadémia egy-egy U19-es és U17-es labdarúgója. Horváth András együtteséből Mohos Barnabás, míg Kovács László korosztályából Katona István hívta fel magára a Hali szakmai stábjának figyelmét. Előbbi ősszel hét meccsen négyszer, míg utóbbi 10 találkozón 13-szor volt eredményes a bajnokságban.

A Szombathelyi Haladás arról adott tájékoztatást honlapján, hogy Szántó Csaba személyében új stábtag érkezik, aki vezető szakmai koordinátorként dolgozik majd – első interjújában külön megemlítette utánpótlás-nevelő intézményünket is.

Megtiszteltetés a Haladásért dolgozni, pozitívan tekintek a ránk váró feladatokra. Az Illés Akadémiának meghatározó szerepe van a szombathelyi labdarúgásban. Szeretnénk a szakmai kapcsolatot szorosabbá tenni, hogy a fiatal helyi játékosok felnőtt futballba való integrálása még hatékonyabb legyen. A siker érdekében fontos az egymásra épülő közös munka, ezért mindent meg fogok tenni

– nyilatkozta a szakember.

Szántó Csaba abban az időszakban dolgozott a Soproni VSE asszisztens edzőjeként, amikor az Illés Akadémia játékosai folyamatosan szerepeltek az ottani NB II-es együttesben.