Kállai Kevin ismét az NB I-ben!

Kállai Kevin ismét az NB I-ben!

Az Illés Akadémia növendéke visszakerült a legmagasabb osztályba.

A Diósgyőri VTK szerződtette Kállai Kevint – a játékos 2027 nyaráig írt alá Miskolcon. Az OTP Bank Liga harmadik helyén álló borsodiakhoz igazoló jobblábas labdarúgó 4 évvel ezelőtt mutatkozott be a felnőttek között, azóta mindegyik szezonban rendszeresen játéklehetőséget kapott.

Kevin 11 évesen került – testvérével, Zalánnal együtt – Szombathelyre, és lett az Illés Akadémia növendéke. Az U14-es bajnokságtól az U19-ig végigjárta az utánpótlás-ranglétrát: 130 mérkőzésen játszott zöld-fehér mezben és 30 gólt szerzett. Rendkívül sikeres volt integrálása a Szombathelyi Haladásba: 18 évesen, 2020. november 1-jén mutatkozott be a felnőttek között, a Hali 5–0-ra győzött a Békéscsaba ellen. Utolsó utánpótlás-bajnoki szezonjában párhuzamosan szerepelt a második vonalban Hali-mezben és az U19-es bajnokságban az Illés Akadémiát képviselve: utóbbiban 10 meccsen 8 találat fűződött a nevéhez! Az U21-es válogatottban ötször szerepelt.

Két szezon alatt összesen 55-ször játszott az NB II-ben, majd a Haladásból az NB I-es Mezőkövesdhez igazolt. A matyóságiaknál két és fél évet töltött el: 2024 tavaszán búcsúztak a kék-sárgák az első osztálytól, ám Kevin most visszatér a legmagasabb vonalba.

Többen is vannak, akik 2019 nyara óta mutatkoztak be a Szombathelyi Haladásban az NB II-ben, közülük pedig nyolcan ezt követően egy másik első osztályú csapatban folytatták pályafutásukat: Kevin mellett testvére Zalán, valamint Debreceni Zalán, Nyíri Vince, Simon Barnabás, Simut Mario Lucas, Szalay Szabolcs és Tóth-Gábor Kristóf.