Jó úton jár az Illés Akadémia U10

Jó úton jár az Illés Akadémia U10

Kreatívan oldhatták meg a bajnoki forduló kihívásait a zöld-fehérek.

Az Illés Akadémia U10 az újabb bajnoki fordulóban a Király Sportlétesítménybe látogatott, ahol a rendezők mellett a Zalaegerszeggel, a Lurkóval, a Nagykanizsával és a Hévízzel meccseltek Dvorschák Gábor tanítványai. A zöld-fehérek keretében Abért Dávid, Major Levente, Markó Hunor, Nagy Levente, Pungor Dominik, Poór Zétény, Szárnyas Marcell János, Hegedűs Zsolt Soma, Simon Medox, Gyalog Domonkos, Mihályfi Milán, Kumar Manuel és Szabó Bence szerepelt.

Ezúttal sem támadásban, sem védekezésben nem adtam instrukciót a gyerekeknek. Kíváncsi voltam, mire emlékeznek a korábbi edzésekről, és hogyan próbálják saját maguk kijavítani az esetleges hibákat. Nagyon örülök, mert szépen játszottak, és amit rendszeresen gyakorlunk, az most is jól visszaköszönt a pályán. A pálya egy kicsit szűkebb volt a megszokottnál, ezért gyorsabban kellett gondolkodniuk és játszaniuk. A labdakihozataloknál nagyobb nyomás nehezedett ránk, ebből adódóan előfordultak hibák is, de a gyerekek végig kitartottak a saját játékunk mellett, és nem váltottak át más stílusra. Ez mutatja, hogy jó úton járunk

– tekintett vissza a fordulóra Dvorschák Gábor.