Isten éltessen sokáig!

Isten éltessen sokáig!

Ma ünnepli 17. születésnapját Bunevácz Bence, U17-es csapatunk játékosa. A somogyi születésű fiú a nagyberki Kaposvölgyében kapta meg a futball alapjait, majd a kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia tanulója lett. Itt az U14-es II. osztályú bajnokságban 18 meccsen 15 gólt szerzett, majd egy év múlva, 2016 nyarán érkezett Szombathelyre. Első bajnoki meccsén Diósgyőrben szerepelt (3–2-re nyert az Illés Akadémia U14-es együttese az I. osztályban), míg 2016. szeptember 24-én a Honvéd-MFA elleni 3–1-re megnyert találkozón szerezte meg első találatát zöld-fehér mezben. Első szezonjában 27 meccsen 13 gólig jutott, míg a 2017/2018-as bajnokságban – immáron az U15-ösök között – 30/16-os volt a mutatója. Egy évre rá az U16-os bajnokságban 21 találkozón 9 gólt szerzett, míg az idei küzdelemsorozatban az U17-es I. osztályban 17 meccsen 4-szer talált az ellenfelek kapujába. 2020 tavaszán már az U19-esek között is lehetőséget kapott két alkalommal.

Németh Richárdot, az U17-es csapat vezetőedzőjét kértük meg arra, hogy jellemezze a játékost:

Bence igazi kreatív középpályás, nagyon jó értelemben sok foci van benne. Talán most már túl van a növekedésbeli ciklus okozta bizonytalanságán, érettebb lett, és így még tovább fejlesztheti az egyébként nagyon jó alapokkal rendelkező technikáját.