Isten éltessen sokáig, Máté!

Isten éltessen sokáig, Máté!

Ma ünnepli 18. születésnapját Szele Máté.

Máté Szombathelyen született, 2008. május 20-án. Hétévesen a Sárvár FC-ben kezdett el futballozni, aztán 2020 nyarán került az Illés Akadémia kötelékébe. Első mérkőzését 2020. szeptember 4-én játszotta nálunk: az U13-as csapatunk 8–0-ra diadalmaskodott az Üstökös FC Győr ellen. Három hétre rá, 2020. szeptember 27-én első gólját is feljegyezhettük, amikor a Hévíz SK elleni idegenbeli 19–0 során betalált. Korosztályával akkor bajnoki címet is ünnepelhetett! A 2024/2025-ös kiírásban a vármegyei I. osztályban (2 mérkőzésen játszott) és a vármegyei U19-es bajnokságban (4 találkozón szerepelt, amelyeken 2 gólt szerzett) is aranyérmes lett! A mai napig – 3 kupamérkőzés mellett – 126 bajnokin találkozón öltötte magára a zöld-fehér mezt és 16 gól fűződik a nevéhez. 

Mátéról Bánfalvi Zsolt szekcióvezető adott jellemzést: 

Több poszton is bevethető játékosa, aki bal oldali védőként, balszélsőként és belső középpályásként is szerepeltethető. Némi türelemre van szükség: meg kell várnia, míg beleerősödik a felnőttfutballba. Nagyon jól támadja az üres területet. Az 1:1 játékban remek mutatói vannak, beadáspontossága ugyancsak kimagasló, a párharcokban is jeleskedik: képes arra, hogy a pálya bármelyik területén létszámfölényt alakítson ki.