Isten éltessen sokáig!

Isten éltessen sokáig!

Szeptember 3-án tölti be 15. életévét Mohos Barnabás.

Tapolcán kezdett el futballozni, és alig töltötte be a tizenkettőt, amikor az Illés Akadémiára került. Azaz, már a negyedik szezonját kezdte meg zöld-fehér mezben a múlt héten! A 2017/2018-as kiírásban az U13-asok között játszott: 2017. szeptember 15-én debütált. Ebben a bajnokságban 19 találkozón 14 gólt szerzett: a Csornának és a Hévíznek is négyet-négyet vágott! A szezon végén második lett a csapattal. Egy évvel később már az országos U14-es küzdelemsorozat jelentett számára kihívást: 15-ször kezdőként, 11-szer csereként játszott, és a Ferencváros ellen duplázni tudott. A nemrégiben félbeszakadt bajnokságban az U15-ösök között 9-szer kezdett, 8-szor csere volt, és szintén két gólt szerzett. A 2020/2021-es kiírásban immáron az U16-os csapatban találjuk, ahol a múlt héten mutatkozott be.

Kovács László így látja Barna játékát:

Tehetséges, magas technikai képzettségű játékosokról van szó, aki mentálisan nagyon erős. Ha az edzéseken még motiváltabb lenne, előbbre tartana. Szereti a kihívásokat, meccs-centrikus futballista.