Isten éltessen sokáig!

Isten éltessen sokáig!

Nagy Roland Huba május 18-án tölti be 15. életévét.

Öt éves volt, amikor az FC Keszthely labdarúgója lett, ahonnan egy év múlva a város másik csapatába, a Keszthelyi Haladásba került. Itt hét esztendőt töltött el, majd 2018 nyarán igazolt Szombathelyre, az Illés Akadémiába. A 2018/2019-es bajnokságban alapembere volt az U14-es I. osztályú együttesünknek. 2018. szeptember 8-án debütált nálunk. Első gólját a Kecskemét elleni idegenbeli, 3–1-es zöld-fehér sikerrel végződő találkozón szerezte, de belső védőként betalált a Nyíregyháza és a MOL Vidi ellen is. 24 találkozón lépett pályára a végül a 8. helyen záró együttesben. Egyszer szerepelt az U15-ösök között is. Aztán a két hete befejezettnek nyilvánított bajnokságban már stabil tagja volt az U15-ös I. osztályú csapatnak. 16-szor játszott és gólt szerzett a Paks és a MOL Fehérvár ellen.

Kovács László, aki az U15-ös csapatban vezetőedzőjeként dolgozott vele, így vélekedik róla:

Jó felépítésű, remek adottságokkal rendelkező labdarúgó. Kellő sebesség is van benne. Fejlesztenie szükséges a gyengébbik lábát és a támadójátékát – utóbbi tényezők meghatározóak lesznek a további pályafutása során.