Isten éltessen nagyon sokáig!

Isten éltessen nagyon sokáig!

Ma ünnepli 14. születésnapját Őri Bálint.

A szombathelyi játékos a Haladás VSE-ben kezdett el játszani 2014-ben, majd egy év múlva a Lurkóhoz került. Itt három évig futballozott: a 2017/2018-as idényben az U12-esek között öt találkozón játszott, és a Pápa ellen egy pontot érő gólt szerzett. 2018 nyarán igazolt az Illés Akadémiára – az U12-ben végig ott volt a csapatban, 21-szer meccselt, gólt a Nagykanizsa és a Gyirmót ellen lőtt. A 2019/2020-as szezonban az U13-asoknál 12/9-es remek mutatóval bírt – a Mosonmagyaróvár ellen például triplázott – és 2020. február 22-én már az U14-eseknél is bemutatkozott. Az U14-eseknél ősszel mindegyik találkozón szerepelt.

Tóth Zsolt így jellemezte Bálintot:

Gyors, ugyanakkor a mozgása jelenlég még koordinálatlan, amit folyamatosan fejleszteni kell. Nála a kulcs a technika folyamatos skálázása, mert ebben nagy lemaradása van.  Ugyanakkor jó mentalitású játékos, így bízom benne, hogy az imént említett fejlesztendő területeken előre fog lépni a jövőben!