Ismét egy góllal voltak jobbak a vendégek

Ismét egy góllal voltak jobbak a vendégek

A Katona Istvánt végig soraiban tudó magyar U17-es válogatott 1–0-s vereséget szenvedett az olasz fiatalok elleni második felkészülési mérkőzésén.

A keddi találkozót követően csütörtökön is összemérte tudását Telkiben a házigazda magyar, valamint az olasz U17-es labdarúgó-válogatott. A taljánok lényegesen jobb hangulatban várhatták a páros csata második felvonását, ugyanis az elsőt ők nyerték 2–1-re. Azon a derbin az Illés Akadémia támadója, Katona István csereként lépett pályára a derbi 63. percében. Növendékünk ezúttal viszont a kezdő 11 tagjaként futott ki a zöld gyepszőnyegre.

A mérkőzés első periódusa kiegyenlített játékot hozott, majd a vendégek szép lassan átvették az irányítást és a mérkőzés 43. percében a vezetést is megszerezték: egy jobbról érkező beadást Finocchiaro 12 méterről, kapásból lőtt a hálónkba. A folytatásban a mieink Katona Pistivel a soraikban komoly energiákat mozgósítottak az egyenlítés érdekében, de az olaszok magabiztosan őrizték 1–0-s előnyüket. Sőt, a találkozó végjátékában akár még újabb gólokat is szerezhettek volna. De mivel valamennyi helyzet kimaradt, a derbi vége egygólos vendégsiker lett. Azaz az első 2–1-es győzelmük után a második mérkőzést 1–0-ra nyerték a taljánok.

Az első félidőben nagyon sok párharcot veszítettünk, rengeteg technikai hibát vétettünk, az olaszok teljesen megérdemelten vezettek a szünetben. A második félidő középső szakaszában lendületesebbekké váltak a támadásaink, de összességében nem tudtunk olyan ritmusban játszani, amellyel döntetlenre hozhattuk volna a mérkőzést. Ezzel az összetartással lezárult az Eb-felkészülésünk egy hosszabb szakasza, a jövő évben már kevesebb változtatással, szűkebb kerettel folytatjuk a munkát

– értékelte az mlsz.hu érdeklődésére a mérkőzést Belvon Attila szövetségi edző.

Nyitókép forrása: www.mlsz.hu (archív)