Ikszeltünk a bajnoki cím várományosával

Ikszeltünk a bajnoki cím várományosával

A 12. fordulóban játszotta első döntetlenjét az Illés Akadémia U14. 

Illés Akadémia U14 – MTK Budapest U14 0–0 
Illés Aka. U14: Pálla – Tóth-Hencsey (Kőrösi, 66.), Varga V. L. (Német, 53.), Szukics, Bajzek – Németh L. (Őri, 73.), Hányi B. – Varga M. (Németh D., 41.), Lengyel (Babos, 53.), Tóth B. (Simon, 41.) – Novák B. (Tar, 73.).Vezetőedző: Sátori Barnabás. 

A tabellaelsőt fogadta az Illés Akadémia U14 a sarkvidéki hidegben! Ez azonban nem látszódott meg az első szűk negyedórában, ami egyértelműen a mi mezőnyfölényünkről szólt. Ezt követően tért magához az MTK, a csata kiegyenlítődött. A 32. percben álltunk legközelebb a gólhoz: Varga Máté kapott egy jó átadását, ám lövését nagy bravúrral védte a vendégkapus. A szünetre 0–0-val vonultak a csapatok. 

A II. félidőben is változatos volt a meccs, egyik csapat sem tudta igazán a másikra erőltetni az akaratát. A 61. percben Pálla Norbertnek kellett közbeavatkoznia ahhoz, hogy érintetlen maradjon a hálónk. Betalálnia egyik csapatnak sem sikerült, így gól nélküli döntetlennel zárult az összecsapás. 

A mérkőzés előtt a célunk az volt, hogy a héten gyakoroltakat minőségi ellenféllel szemben adjuk vissza, illetve az, hogy a keret minden tagja kapjon játéklehetőséget ma. Mindkettővel elégedettek lehetünk. A labdával való futballban tudunk a mainál sokkal jobban is játszani, viszont a labda elleni játékunk és a védekezésünk teljesen rendben volt. Koncentráltan és fegyelmezetten játszottunk, a pontosztozkodás reális 

– értékelte a 80 percet Sátori Barnabás.