Húszperces rövidzárlat okozta a vesztünket

Húszperces rövidzárlat okozta a vesztünket

Női U19-es csapatunk, hétközi mérkőzésén, vereséget szenvedett Felcsúton.

Puskás Akadémia U19 – Illés Akadémia-Viktória U19 5–0 (0–0)
Illés Aka.-Viktória U19:
Csapó Zs. – Rugovics B., Szabó L., Hajba J. (Németh N., 81. p.), Németh Zs. P. (Balogh S., 81. p.) – Nagy D. (Szalay J., 46.), Németh M. (Molnár R., 73. p.), Varró V. (Andrónyi R., 46. p.), Pálfy B. – Kaszap K., Kiss-Lantos H. (Simon F., 66. p.). Vezetőedző: Tebeli György.

A felcsúti mérkőzés első félidejének nagy részében még úgy látszott, hogy a két csapat pariban lesz egymással, szoros mérkőzést vív majd. A Puskás Akadémia játékosai valamivel többet birtokolták a labdát, de enyhe fölényük meddőnek bizonyult, nem tudtak helyzeteket kialakítani a kapunk előtt.

A második játékrészben viszont nagyobb lett a hazaiak fölénye, a balszerencsés öngól pedig olyan sokkot okozott a szombathelyi lányok számára, ami húszperces rövidzárlatot okozott. A játéknak ebben a szakaszában a mieinknek szinte semmi sem sikerült a pályán, sok volt a technikai hiba, kevés az elképzelés és szinte mindegyik megmozdulásból hiányzott a hit, a magabiztosság.

Ellenfelünk megérdemelten szerezte meg a három pontot, a mieink pedig szombaton, Diósgyőrben, a DVTK vendégeként javíthatnak.

Az első félidőt gól nélküli döntetlennel zártuk, ha úgy vesszük, jó eredménnyel, de már ekkor sem lehettem teljesen elégedett, függetlenül attól, hogy a Puskás erős csapattal állt fel. Az első 35 percben még nem éreztem gondot, de ismerem a játékosaimat, látom a testbeszédüket és ez azt üzente, hogy nem hisznek eléggé magukban. A második félidő elején azután kaptunk egy szerencsétlen öngólt, ez pedig olyan rövidzárlatot okozott, amit egészen a mérkőzés lefújásáig nem tudtunk kiheverni. A Puskás Akadémia húsz perc alatt öt gólt lőtt – szeretném kiemelni 11-es számú játékosa, Sipőcz Virág nagyszerű teljesítményét – és azt kell mondanom, a hazaiak akár az utolsó negyedórában is szerezhettek volna gólokat. A mi csapatunkból Rugovics Boglárkát tudom kiemelni, rá azt mondhatom, hogy jól játszott, két poszton is megoldotta a feladatát

– értékelte a felcsúti vereséget Tebeli György.