Húsvéthétfői Haladás-győzelem

Húsvéthétfői Haladás-győzelem

Sikerült megszakítani a rossz sorozatot: akaratban, küzdeni tudásban és futballban is felülmúltuk a feljutásra esélyes Diósgyőrt!

A 33. forduló zárómérkőzésén a Szombathelyi Haladás a Diósgyőri VTK együttesét fogadta. A vasiak Verpecz – Kállai K., Csató, Németh Milán, Bosnjak – Doktorics, Holdampf, Csilus, Kiss B. – Tóth M., Horváth R. tizeneggyel futottak ki a Rohonci útra. Azaz Horváth Rajmund U19-es kerettagunk mellett az Illés Akadémia egykori növendékei közül Kállai Kevin, Doktorics Áron, Kiss Bence és Tóth Milán kezdett. A padon többek között Pataki Márk – Tóth-Gábor Kristóf, Tóth Máté, Simut Lucas Mario, Szekér Ádám és Tarján Patrik várt bevetésre. A piros-fehéreknél három korábbi szombathelyi is kezdett: az Illés-nevelések közül Németh Márió és Hegedűs János is élvezte Dragan Vukmir bizalmát.

Türelmesen, a labdát teljes mértékig megbecsülve futballozott a Haladás. Amikor lehetőségünk volt rá, akkor az akcióinkat lövéssel fejeztük be. Mind a jobboldalon Kállai Kevin és Kiss Bence, mind a balon Bosnjak Predrag és Doktorics Áron is igyekezett a vendégvédelem mögé kerülni, és beadással veszélyeztetni. A DVTK előtt egyetlen lehetőség adódott – igaz, az a legnagyobb volt az I. félidőben. A mi szögletünk után indult meg a feketemezesek akciója, aminek végén Molnár Gábor 15 méterről tisztán lőhetett, ám Verpecz István vetődve megkaparintotta a labdát. A szünetre gól nélküli döntetlennel vonultak a csapatok.

A fordulást követően is inkább a mi akaratunk érvényesült. Az 57. percben Doktorics Áron szöglete után a hosszú oldalon Holdampf Gergő vette le a labdát, beadásába pedig kézzel ért bele az egyik vendégjátékos, 11-es! A mészpöttyre letett labda mögé Kiss Bence állt, aki higgadtan a jobb alsó sarokba lőtt, 1–0. A vezetőgól után sem állt vissza a Hali, sőt, ezek után is inkább a DVTK térfelén pattogott a labda. A hosszabbítás perceiben Tarján Patrik is beállt – volt is egy fontos blokkolása, de lényegében nem volt veszélyben a Haladás-győzelem, így hosszú-hosszú rossz széria után végre a Haladás Sportkomplexumban is három pontot gyűjtött be a zöld-fehér csapat.