Hiányzott az a bizonyos plusz

Hiányzott az a bizonyos plusz

Kikapott idegenben az Illés Akadémia U17. 

Budai FC U17 – Illés Akadémia U17 2–0 (1–0)
Illés Aka. U17: Rapali – Víg-Tamás, Hányi D., Ferencz-Tapaszi (Molnár B., 76.) – Balla, Sánta (Papp Á., 61.), Hideg, Ládonyi (Hende M., 76.) – Róka, Mihály, Kiss-Szécsényi (Bosnyák, 46.). Vezetőedző: Körhöcz György.  

Stabilan kezdett mindkét csapat, a kapuk nem igazán forogtak veszélyben, azonban a 26. percben egy pontrúgást ajándékoztunk a szélen a hazaiaknak – ami után betaláltak – senki nem ért a szabadrúgásból belőtt labdához. Megzavart minket a bekapott gól, így jóval kevesebb valósult meg a mi elképzelésünkből. A II. félidőben jobban kezdtünk, ám egy eladott labdát góllal büntetett a Budai FC az 50. percben. Ebben az időszakban Bosnyák Botond volt a legaktívabb nálunk, ám 18 méteres lövésénél nagyot védett a Budai FC kapusa, illetve egy ziccerben is jól avatkozott közbe, így 2–0-ra kikaptak az U17-eseink. 

Vannak olyan mérkőzések, amikor nem jön ki a lépés. Az akarattal nem volt baj, azonban koncentráltabbnak és tudatosabbnak kell lennünk, tudatosabbnak. A szervezettségünk megvolt, de az a plusz, ami legutóbb megvolt, az ma hiányzott. Az a feladat, hogy a következő héten ismét az előző heti arcunkat mutassuk

– mondta Körhöcz György vezetőedző.