Hét gól Szlovéniában

Hét gól Szlovéniában

Az Illés Akadémia leány U15 kiváló támadójátékkal diadalmaskodott.

ZNK Mura U15 – Illés Akadémia-Viktória U15 1–7 (0–4)
Illés Aka.-Viktória U15:
Vezendi – Mogyoróssy L., Takács J., Derényi, Nistor – Mogyoróssy Z., Széplaki, Bihari P. – Első, Horváth A., Karancsi. Csereként pályára léptek: Farkas E. – Heiszter, Bihari Cs., Petrik, Király, Imre. Vezetőedző: Ferencsik Evelin.
Gólszerzők: Első (2), Heiszter (2), Karancsi (2), Széplaki (11-esből)

Azonnal magához ragadta a kezdeményezést az Illés Akadémia leány U15 és sorra alakította ki helyzeteit, amelyből az első félidőben négyet gólra is váltottak Ferencsik Evelin tanítványai. A zöld-fehérek nagyobb különbségű vezetését a szlovén kapus akadályozta meg.

Kicsit bennmaradtunk az öltözőben a térfélcserét követően és egy büntetőből közelebb kerültek a muraszombatiak. Azonban a bekapott gól után megrázták magukat a lányok és végül 7–1-re nyertünk.

Lendületesen kezdtük a mérkőzést, nagy százalékban nálunk volt a labda az egész mérkőzésen. Az első félidőben domináltunk, a négy szerzett gól mellett számtalanszor védett a hazai kapus. Szünet után rögtön a védekezésünkkel akadt probléma, ám hamar összekapták magukat a lányok és ugyanolyan agilisan játszottunk, mint korábban. Ezzel a különbséggel is megérdemelten nyertünk. Ebben a győzelemben – és az eddigi sikereinkben is – benne voltak korábbi kollégáink, akiknek ezúton is minden jót és sok sikert kívánunk az élet minden területén

– nyilatkozta Ferencsik Evelin.