Az Illés Akadémia U19-es csapata többször is kiemelkedően futballozott.
A legidősebb utánpótlás-korosztályban, azaz az U19-esek között 12 csapat alkotja a bajnokságot. Az Illés Akadémia 2006-2007-esei közül mindenki szerepelt az ISA Haladásban is, ráadásul a vármegyei ifjúsági bajnokságban szintén játszottak a zöld-fehérek. A többfrontos megmérettetés is téma volt az U19-es csapatunk vezetőedzőjénél, Szűcs Jánosnál.
Hogyan alakult a felkészülés?
Azt a megtisztelő feladatot kaptam a nyáron, hogy vezessem az U19-es csapatunkat! Erre én a sok-sok évi munkám elismeréseként tekintek, amit ezúton is köszönök! Nagy lelkesedéssel álltunk a felkészüléshez, az első pillanattól megvolt a kémia a csapat és az edző között, ami könnyebbé tette a napi munkát. Nehéz feladatot kaptunk, hiszen a korosztály gerincét alkotó 2007-esek idén kerültek vissza a kiemelt országos bajnokságba. Ráadásul nagy örömünkre, párhuzamosan, a vármegyei felnőttbajnokságban szereplő együttesünkben is többen meghatározó játékosokká váltak. Ez befolyásolta a felkészülésünket. A keretlétszámunk nem volt éppen ideális, nehéz volt megtervezni a felkészülést. Komoly szervezés és logisztika volt mindez. Az edzőmérkőzéseket abszolút a felkészülésre használtuk fel, az eredmény másodlagos volt. A hat hét alatt az volt cél, hogy a bajnokság megkezdéséig stabil és karakteres csapatunk legyen, akik ellen egyetlen ellenfél sem számíthat könnyű mérkőzésre. A csapat összetételéhez kívánatos taktikai elemek alkalmazását, a játékosok motivációjának fenntartását, a magasabb kihívásoknak megfelelő sikerességet tettük a fókuszba. Egyetlen rossz szavam sem lehetett, hiszen az eltervezett munkát maradéktalanul elvégeztük. Az általunk elképzelt taktikát pedig elsajátították a srácok. A keret fizikai és mentális állapota pedig jó kiindulási alap volt.
Miképpen zajlott az őszi szezon? Volt-e olyan találkozó, amit kiemelnél?
Remekül kezdtünk, bravúros pontot szereztünk a Kisvárdával szemben idegenben. A csapategység és a szervezettség sikere volt ez az eredmény. Mindezt megfejeltük hazai pályán a Paks magabiztos legyőzésével. Ez szintén nagy siker volt a tavalyi eredmény tükrében. Aztán jöttek a sokkal esélyesebb fővárosi csapatok, akik ellen mindig nehéz pontokat szerezni, de itt is hoztunk egy óriási bravúrt! A szezon kiemelkedően legjobb teljesítményét a Honvéd ellen mutattuk be! Több NB III-as játékossal érkeztek a piros-feketék, ennek ellenére 2–1-re nyerni tudtunk. A csapat minden szinten extra produkcióval rukkolt ki, úgyis, hogy a legjobb játékosaink nem álltak rendelkezésre. Az ETO, UTE és a Vasas elleni mérkőzések is jól néztek ki a szezonban, hiszen előre tudtunk lépni labdabirtoklásban és letámadásban is. A csapat erőssége egyértelműen a labdaszerzés utáni átmenet volt, ha hatékonyabbak a befejezések, még nagyobb meglepetéseket is okozhattunk volna. A jövő évi egyik célunk ez lesz, ebben tovább fejlődni.
Hogyan értékeled a magunk mögött hagyott időszakot?
A szezont mindenképpen pozitívnak értékelem: a rengeteg szervezési feladat mellett, helyt tudtunk állni a kiemelt U19-es bajnokságban, a kitűzött céljaink megvalósultak. Az ISA Haladás számára több játékost is biztosítottunk, akik mind komoly szerepet vállaltak az őszi vármegyei bajnoki elsőségből. Ráadásul a vasi ifjúsági bajnokságban valamennyi mérkőzését megnyerte a csapatom: tettük mindezt egyértelmű játékkal, kapott gól nélkül. Az U16-os és U17-es korosztályainkkal együtt vittük végig ezt a pontvadászatot, kilencpontos előnnyel vezetjük a tabellát. Tehát több fronton is sikerült jól szerepeltünk. A jövő évi célunk az országos U19-es bajnokságban, hogy még tovább tudjunk fejlődni és minél több játékosom felhívja magára a figyelmet a felnőttfutball előszobájában. Meggyőződésem, hogy sok jó játékos nevelődik nálunk – és az ország többi akadémiáján szintúgy. Örömteli lenne, ha minél többen jutnának el a profik közé. Kiemelten fontos ezen játékosok fejlesztése és felkészítése, integrálása, ezen lesz a fókuszunk a tavaszi szezonban. Karöltve azzal, hogy a felnőtt csapatunk feladatait segítsük, hogy a közös céljainkat elérjük! Ezúton is szeretném megköszönni a stábom őszi munkáját és mindenkinek a támogatását, segítségét!