Hazai pályán továbbra is hibátlanul!

Hazai pályán továbbra is hibátlanul!

Sátori Barnabás együttese ezúttal a Vasast győzte le! 

Illés Akadémia U14 – Vasas Kubala Akadémia U14 1–0 (1–0)
Illés Aka. U14: Pálla – Fazekas (Tóth-Hencsey, 64.), Szukics, Varga V. L., Bajzek – Német (Németh D., 64.), Tar (Őri, 64.) – Kőrösi (Varga M., 53.), Lengyel, Tóth B. (Babos, 53.) – Károlyi. Vezetőedző: Sátori Barnabás. 
Gólszerzők: Károlyi (24., 1–0)

A két ponttal mögöttünk lévő Vasast fogadta az Illés Akadémia U14. A mieink léptek fel támadólag, jóval több helyzetet alakítottunk ki, mint ellenfelünk. A 24. percben egy Vasas-akció végén Pálla Norbert ölelte magához a labdát, majd villámgyorsan kirúgta azt Károlyi Levente felé. A támadónk lefordult a védőjéről, és bokából szépen passzolta el a játékszert a kapus mellett, 1–0. 

A második félidőben volt lehetőségünk a 2–0-ra: az utolsó bekktől vette el a labdát a 67. percben Károlyi Levente, ám lapos lövésére leért a bravúrt bemutató Vasas-kapus. A hátralévő bő negyedórában a Vasas mindent egy lapra feltéve támadott. Rúgták a szögleteket és szabadrúgásokat, volt időszak, amikor csak rövid időre tudtuk megtartani a labdát. A 75. percben egy 27 méteres lövést piszkált ki a léc alól Pálla Norbert, ám ezen kívül igazán nagy helyzetet nem tudtak kialakítani az angyalföldiek, így 1–0-ra megnyertük a találkozót!

Az első félidőben végig a mi akaratunk érvényesült, megérdemelten szereztük meg a vezetést. El kell ismerni: a térfélcsere után a Vasas feljött és különösen a találkozó utolsó periódusában dominált is. Viszont megvolt bennünk a győzniakarás, az együttműködés és egymás kisegítése és a szenvedély – ezek elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy a mai mérkőzést megnyerjük. Összességében gratulálok a srácoknak: amikor kellett, akkor jó minőségben futballoztunk, amikor pedig az kellett, akkor a szenvedély jött elő belőlük

– nyilatkozta Sátori Barnabás.