Hat pont az első két találkozón

Hat pont az első két találkozón

A Savaria Nemzetközi Ifjúsági Tornán két győzelemmel rajtolt Kovács László együttese.

Megkezdődött a negyedik alkalommal kiírt Savaria Nemzetközi Ifjúsági Torna! A rendező Illés Akadémia az első napon az Őri Krisztofer, Pikács Márk – Bolla Áron, Hende Dániel, Kelemen Mirkó, Klement Dávid, Krone Niklas, Markó Martin, Molnár Levente, Nyári Olivér, Papp Máté, Sági Marcell, Sipos-Kiss Dániel, Söptei Bálint, Szele Máté, Szép Ákos, Szilvási Ámos, Szücs Péter, Tasnádi Áron, Tóth Erik összeállítású kerettel szerepelt.

Az első találkozón a lengyel Stal Mielec volt a mieink ellenfele. Az első 20 perc után egy góllal vezettünk, aztán a térfélcserét követően igazán beindult Kovács László csapata. Krone Niklas duplázott, mellette pedig Tóth Erik, Sági Marcell, Sipos-Kiss Dániel és Szilvási Ámos is betalált, így 6–0-ra győztünk.

Másodjára a kőkemény cseh 1. FC Slovácko következett! Itt az első félidőben tudtunk két helyzetet kihasználni: Söptei Bálint és Sági Marcell volt eredményes, így két góllal elhúztunk. Térfélcsere után is ki-ki meccset játszottunk, akár növelhettük volna az előnyünket, de a magyarhradisiak is betalálhattak volna. Több gól azonban már nem esett, így 2–0-ra győztünk.

Jól kezdtük az első meccset: dinamikusnak, fittnek tűntünk a másik csapattal szemben. A labdaszerzések után sorra alakítottuk ki a helyzeteket. Nagyon jó átmeneteket produkáltunk, jók voltak az egyéni játékok – kicsit a befejezések akár jobban is sikerülhettek volna. A felkészülés elején járunk azonban még. Le a kalappal a srácok előtt az első találkozó után! A csehek ellen tudunk, hogy húzós mérkőzés vár ránk. Agresszív is volt az ellenfél, kőkemények párharcok alakultak ki, azonban a helyzetek alapján megérdemelten nyertünk 2–0-ra. Ők felívelések és pontrúgások után próbálkoztak, mi pedig akciók után növelhettük volna akár a különbséget. A védekezésünk a mai napon hibátlan volt – folytatás holnap

– értékelte a torna első napját az Illés Akadémia vezetőedzője, Kovács László.

További eredmények az első napról:

Slovan Bratislava – 1. FC Slovácko 2–1
Fussballakademie Burgenland – NK Maribor 1–1
Slovan Bratislava – Fussballakademie Burgenland 1–1
Stal Mielec – NK Maribor 0–0