Hat játékos szerepelt a Haladásban a 2001-2002-es korosztályokból

Hat játékos szerepelt a Haladásban a 2001-2002-es korosztályokból

Befejezte a felkészülést a Mátyus-csapat, vasárnap kezdődik a Merkantil Bank Liga.

 

Az NB II-re készülő Szombathelyi Haladásnál sok-sok korábbi Illéses futballozik: Jancsó András, Kiss Bence, Medgyes Zoltán és Németh Márió mellett a 2001-es korosztályból (akik most júniusban búcsúztak el az akadémiától) Doktorics Áron, Illés Bence és Szekér Ádám, míg a 2002-esek közül Auer Ákos, Debreceni Zalán, Kállai Kevin, Schuszter Ronald valamint Tóth Milán. A 2004-es Simon Barnabással harmadik számú kapusként számol a zöld-fehérek szakmai stábja. Profi szerződést kapott a 2001-es korosztályból Bokor Bence és Balogh Ferenc is, ők azonban a több játéklehetőség érdekében kölcsönbe az NB III-ba kerültek.

A felkészülési időszakban sérülés miatt Kállai Kevin nem tudott pályára lépni, de a többi mezőnyjátékos megmutathatta magát a szakmai stábnak. A Magyar Labdarúgó-szövetség versenykiírása szerint a másodosztályú bajnokságban egy fő 2001. január 1-je után született játékosnak mindig a játéktéren kell lennie, így azt vizsgáltuk meg, kik és hány percben tettek eleget ennek a nagyon fontos kritériumnak.

Szekér Ádám (2001-es korosztály) kapta a legtöbb lehetőséget a felkészülés során Mátyus János vezetőedzőtől

A 2001-es korosztályból Szekér Ádám volt a legfoglalkoztatottabb, hat találkozón játszott, összesen 360 percet. Doktorics Áron ötször lépett pályára (152 perc), míg Illés Bence három alkalommal, meccsenként egy-egy teljes félidőt játszott (135 perc).

Az egy évvel fiatalabbak közül Auer Ákos és Tóth Milán három-három meccsen szerepelt (180, ill. 110 perc), míg Debreceni Zalán kétszer (135) játszott.

A Merkantil Bank Liga sorsolása szerint csak augusztusban hét fordulót játszanak le a csapatok, így fiataljainknak komoly lehetőségük adódhat a magyar másodosztályban szerepelni.