Három válogatott meccset játszott Söptei Bálint

Három válogatott meccset játszott Söptei Bálint

Az U17-es csapatunk a Telki Kupán szerepelt.

Az Illés Akadémia növendékei közül Hende Dániel és Söptei Bálint az elmúlt időszakban folyamatosan kaptak meghívót a 2008-as korosztály szövetségi edzőjétől. Hende Dani sajnos a Savaria Nemzetközi Ifjúsági Torna során megsérült, így a Telki Kupa kapcsán most Söptei Bálintot kérte ki a Magyar Labdarúgó-szövetség. Mindhárom találkozón szerepelt, vele beszélgettünk.

A tornára való felkészülés időszak három napot és négy edzést jelentett, a hangsúly a taktikán volt. Támadásban 3–5–2-es felállásban játszottunk, védekezésben pedig 5–3–2. Tudtuk, hogy ezen a szinten komoly ellenfeleink lesznek – ez a vélemény pedig nem változott a mérkőzések után sem.

A Koreai Köztársaság ellen kezdtük meg a Telki Kupát, majd játszottunk Izlanddal, végül pedig Olaszországgal. Hogyan élted meg te ezeket a találkozókat?

A koreaiak mindegyike komoly fizikális paraméterekkel bírt: a pályán pedig kiderült, hogy nem csak erősek, hanem gyorsak és dinamikusak is. A 65. percben szálltam be a meccsbe, taktikailag megoldottam, amit kért tőlem a szövetségi edző. Az egyenlítésért hajtottunk, ám a legvégén egy újabb góllal lezárták a meccset az ázsiaiak, így 2–0-ra kikaptunk. Izland ellen a mérkőzést megelőző megbeszélésen derült ki, hogy kezdőcsapat tagja leszek: a középpálya támadószekciójában szerepeltem ekkor is. Jobban játszottunk, mint az ellenfél, a helyzetek alapján megérdemeltük volna a győzelmet, sajnos a korai északi gólra azonban nem érkezett válasz a részünkről. Volt egy távoli lövésem, ami nem sokkal ment fölé, illetve egy alapvonalra levitt akció végén visszaemeltem a labdát a 16-osra, onnan jött a lövés, ám nagyot védett a kapus. Az olaszok ellen a hajrában álltam be: ez egy kifejezetten jó iramú találkozó volt, végre megvoltak a gólok a részünkről, de kiegyenlítettek a kiváló erőkből álló olaszok – akik megérdemelten nyerték meg a Telki Kupát.

Mi várható még az U17-es válogatott programjában?

Alapvetően úgy érzem, hogy a rám bízott feladatokat jól oldottam meg, így várom, hogy egy hónap múlva az Üzbegisztán elleni párosmérkőzésen is szerepelhessek. Aztán novemberben pedig jönnek az Európa-bajnoki selejtezők.