Európa-bajnoki selejtezőket vívott a magyar U17-es leányválogatott.
Három Illés Akadémia-növendék kapott meghívót az U17-es leányválogatottba. Csanádi Kata Rózsa, Licskai Léna és Sági Fruzsina is rendkívüli feladat előtt állt – egyetemben a magyar csapattal – hiszen az utánpótlás-szinten kiemelkedő, házigazda portugálokkal, a világklasszis spanyolokkal, valamint Koszovó legjobbjaival csaptak össze. Utóbbi meccset megnyertük, ezzel az A ligás tagságát megőrizte a magyar válogatott.
Ez volt az utolsó táborunk együtt a stábbal és a játékosokkal, mert a 2009-esek már felkerülnek az U19-es korosztályba. Napsütéses tavaszi idő fogadott bennünket Portugáliában, volt időnk bőven a három találkozóra, így több csapatépítő is színesítette a napjainkat. Az egyik ezek közül a Sporting–Estoril-bajnoki megtekintése volt: majdnem telt ház volt a José Alvalade stadionban, ahol nagyon hangosak voltak a szurkolók. Rátérve a selejtezőkre: az első meccsen a portugálokkal játszottunk – izgalmas, ki-ki meccs volt, ahol nagyon jól játszottunk, én pedig a végén álltam be tíz percre. Igazságtannak éreztem, hogy egy tévesen megadott szöglet után kaptunk gólt, nagy kár érte, ezzel kaptunk ki 1–0-ra. Hallatlanul fájdalmas érzés volt. Hamar helyre kellett azonban rázódni, hiszen jöttek a spanyolok – más szint, más kávéház, igazi klasszisok, nem igazán volt rájuk ellenszer. Rögzített szituációk után kaptunk elkerülhető gólokat – bal oldali védőként egy dinamikus, gyors, robbanékony hátvéddel és egy rendkívül technikus szélsővel találkoztam, aki húzogatta a labdát mindkét irányba. Ezt követően volt egy újabb csapatprogramunk – Lisszabonba mentünk be várost nézni, minden utca külön mesélt, jó érzés volt ebben a színes kavalkádban részt venni. A legfontosabb meccsünk a koszovóiak elleni volt: mindenképpen nyernünk kellett az A ligában maradás érdekében. A II. félidőre álltam be: 8–3-ra nyertünk. A meccs első szűk első órája zökkenőmentes volt, a végén már nehezebb volt őket feltörni, nagyon beálltak. Feljebb tudtam játszani, több támadásban is részt vettem, öröm volt győzelemmel lezárni az U17-es időszakot! Nagyon jól dolgoztunk csapatszinten, meg voltak velünk elégedve a szakmai stábban, és mindenki boldog volt, hogy megőriztük A ligás tagságunkat
– nyilatkozta Licskai Léna.
Nagyon tetszett Portugália – az utolsó egy-két napot leszámítva, amikor esett és fújt a szél, remek tavaszi időnk volt, a sok feladat és pörgés mellett jó volt feltöltődni is! Három napon át edzések és közös programok, köztük a Sporting-meccslátogatás adta meg az alaphangot az Eb-selejtezőkre! Portugália ellen kezdtünk, ezen az egy meccsen nem játszottam, de megérdemeltük volna a döntetlent, egy fránya szöglet utáni kavarodásból találtak be a végén, lélekölő volt az a találat. Szerdán aztán már a spanyolok ellen bő negyedórát játszottam – 6-os poszton szerepeltem: korábban is mondták a többiek, hogy mennyire jók ők, a videózás során is ez jött le, ám mindezt élőben megélni egészen más volt. Egész meccsen domináltak, végig nyomás alatt tartottak bennünket. Voltunk egy lisszaboni városnézésen, sétáltunk egy nagyot, több nevezetességet is megtekintettünk, majd a találkozóhelyre visszatérve elmentünk egy étterembe – ahol sokkal jobb volt az ellátás, mint a szállásunkon. Aztán jött a legfontosabbnak bizonyuló összecsapás Koszovó ellen: 20 perc jutott nekem, itt teljesen megérdemlten győztünk, és biztosítottuk, hogy az U17-es korosztály az A ligában maradt. A szakmai visszajelzés alapján tudjuk, hogy csapatszinten koncentrációban voltunk a legjobbak, ami minden bizonnyal a jó felkészülésen alapult
– mesélte Sági Fruzsina.
Rögtön a pályán mutatott végeredménnyel kezdem: ezen az Európa-bajnoki selejtezősorozaton sokkal jobban néztünk ki: egyéni és csapatteljesítményben és csapatösszhangban is! Rengeteget fejlődtünk, és ez megmutatkozott, kifejezetten az első meccsen. Jó pár nappal az első kvalifikációs meccs előtt érkeztünk – minden nap volt olyan program, ami a páros kapcsolatokra épült, ezt érezte kulcsfontosságúnak a szakmai stáb. Mivel a nem éreztük a legideálisabbnak az elénk került ételeket, ezért volt, hogy elmentünk pizzázni – nagyon nyitott volt ekkor is mindenki, jókat beszélgettünk. A portugálok elleni meccsen – amikor beálltam, nagyon jónak éreztem a játékunkat. A 4-3-3-ból még inkább visszaálltunk, a cél az volt, hogy megtartsuk az eredményt, így még inkább idegesítő volt a vereség – ugyanúgy, mint legutóbb, most is betúrtak egy gólt a végén. Persze fáradtunk, de megtarthattuk volna az egy pontot. Ráadásul a 2025-ös találkozóhoz képest kombinatívok voltunk, sokat mentünk előre, a legvége hiányzott mindig. Elégedettek lehettünk, mégis nagyon szomorú volt mindenki. A spanyolok ellen aztán – nyilvánvalóan – nagyrészt védekeztünk, de néhányszor mentünk a kapujuk felé, sokkal többször, mint legutóbb. Talán az összhangban volt a hiba, voltak bakijaink védekezésben, amiket könyörtelenül kihasználtak az ibériaiak. A becsületgólunkat azért csak megszereztük! Egy labdaszerzés után a centerünkre játszottuk fel a labdát, aki visszakészítette nekem, én pedig beindítottam területbe a szélsőnket, az ő lövése pedig a kapufáról vágódott a kapuba. A Koszovó elleni összecsapásnak örömfoci jellege volt, lehetett és tudunk is szabadon játszani, mi voltunk mezőnyfölényben – egyszer-egyszer védekezésben lemaradtunk: ők az előrevágott labdákkal operáltak, mi az épített játékkal, sok szép akciónk volt, megmutattuk, hogy mit tudunk, nyolc gólt rúgni bárki ellen szép teljesítmény! Jó zárás volt ez, hiszen nem csak bennmaradtunk, hanem ez volt az utolsó U17-es összejövetel, ahol a 2009-esek szerepeltek, öröm volt együtt lenni. Nagyon kedves volt a stáb: kinyomtatták a csapatképet, ami keretbe került és mindenki kapott belőle
– mondta az utolsó U17-es esemény kapcsán Csanádi Kata Róza.
