Három Illés Akadémia-növendék volt kezdő a Haladásban

Három Illés Akadémia-növendék volt kezdő a Haladásban

A zöld-fehérek 4–0-ra győzték le az újonc Szentlőrincet.

A Merkantil Bank Liga 16. fordulójában a Szombathelyi Haladás a Szentlőrincet fogadta. A hétvége előtt a vasiak a hetedik helyen álltak, míg a vendégek a 18. pozíciót foglalták el. Fogadkoztak nagyon Mátyus János tanítványai, hogy javítanak, hiszen szerdán 3–1-es vereséget szenvedtek Csákváron.

Először fordult elő az Illés Akadémia történetében az, hogy három jelenlegi növendékünk kerüljön a Haladás kezdőjébe, így mérföldkőnek tekinthetjük a mai napot. A középpályán ugyanis hárman: Debreceni Zalán, Schuszter Ronald és Kállai Kevin is kivonult a Haladás-induló dallamára. Utóbbi először volt kezdő a zöldeknél.

Mellettük még hárman: Németh Márió, Medgyes Zoltán és Kiss Bence is ott volt a korábbi akadémisták közül, így összesen hat főt számlált az Illés-kontingens.

Debreceni Zalán ezúttal bal oldali középpályásként szerepelt, Schuszter Ronald középen kapott feladatot, míg Kállai Kevinnek a jobb oldalt kellett befutnia. Az első félidőben kétgólos előnyt épített ki a Haladás.

Szünet után Schusztert Doktorics Áron váltotta, míg a szombathelyiek újabb két gólt szereztek (Medgyes duplázott, valamint betalált még Rácz Ferenc és Tóth Barna), így 4–0-ra nyert a Haladás és fellépett a tabella hatodik helyére.