Hármas összecsapás az Admira vendégeként

Hármas összecsapás az Admira vendégeként

Az Illés Akadémia három korosztálya is az Admira Wackerrel mérte össze erejét. 

A Bécstől délre lévő Maria Enzersdorfba utazott az Illés Akadémia: az U12, az U13 és az U14 játszott az Admira Wacker hasonló korosztályaival. Az U14-esek 2X40 perces találkozót vívtak. Az első félidőben mi szereztük meg a vezetést: Fazekas Bruno indítását Károlyi Levente kapta, aki lefordult a védőjéről, le is rázta őt és a kapus mellett szépen lőtt a hálóba. A szünetet követően Károlyi Levi ezúttal előkészítő volt, önzetlenül tálalt Németh Dominik elé, aki az üres kapuba passzolt, 0–2. Nem sokkal később Lengyel Ágoston szerzett labdát, Károlyi Leventével csinált meg egy kényszerítőt, majd az akció zárásaként Ágó szerezte meg harmadik gólunkat. A meccsbe visszajött egy góllal az Admira, ám az utolsó szó a miénk volt: Lengyel Ágó passzát Varga Máté lőtte rá, amit csak kiütni tudott az osztrákok hálóőre, a kipattanót Máté aztán bevágta, így 4–1-re győztünk. 

Nagyon hasznos mérkőzést játszottunk, hiszen azok is szerepelhettek, akik a szerdai bajnokin kevesebb lehetőséget kaptak különböző okok miatt. Jó tapasztalatszerzés volt a mai nap, mérkőzésszituációban gyakorolhattuk, amit az edzéseken tanultunk, én pedig plusz információkhoz jutottam. Nemzetközi találkozón győztünk, aminek kulcsa volt a mentális erőnk, ezért külön is gratulálok a fiúknak

– mondta Sátori Barnabás vezetőedző. 

Ugyancsak  2×40 perc volt a játékidő a Biegner Dániel által irányított U13-as csapatunk és a piros-feketék közötti összecsapáson. Már télen is találkoztunk velük, illetve nyáron, a Szarka Zoltán Emléktornán is összecsaptunk. Ezeken a találkozón 8+1-es felállásban játszottunk egymással, most azonban nagypályán, 10+1-ben vettük fel a küzdelmet. Fizikális játékosaikkal fölényt tudtak kialakítani, őket keresték a labdával folyamatosan. Amikor előttünk megnyílt volna a lehetőség, akkor technikailag pontatlanok voltunk. A kapuk előtt az Admira volt a határozottabb. A második félidőben is hasonló volt a játék képe, ebben a periódusban jobb teljesítményt nyújtottunk. 

Ez volt a harmadik nagypályás mérkőzésünk, még szokniuk kell a gyerekeknek a körülményeket, de már most látni, hogy sokat léptünk előre. Pechesen alakult a mérkőzés, próbáltunk játékot építeni, ám a támadásaink erőtlenek voltak, nem tudtuk őket lezárni lövéssel és/vagy beadással. Labdaszerzésben várok több munkát, ez segíthet a hatékonyság növelésében

– értékelt az U13-asok vezetőedzője, Biegner Dániel.  

Az U12-eseknél 3X25 perces találkozó szerepelt a programban. Ezen a meccsen az Admira ragadta magához a kezdeményezést, hamar meg is szerezték a vezetést. A magas, erős osztrák gyerekek ki tudták használni a fizikális fölényüket, szögletek után voltak eredményesek. Komondi Noel szép emelése és Farkas Dominik helyzetfelismerése is gólt eredményezett, ám összességében a kapu előtt az Admira játékosai voltak határozottabbak.  

Az első 25 percben minden egyéni hibát kihasznált az ellenfél, könnyű gólokat szereztek. A középső harmadban jól tartottuk magunkat, a végén aztán felőröltek bennünket. Látjuk, hogy milyen szintre lehet eljutni, ezért kell dolgozni edzésről edzésre és mérkőzésről mérkőzésre 

– nyilatkozta a mérkőzést követően Tóth Zsolt, az Illés Akadémia U12 vezetőedzője.