Haladás-Viktória: magabiztos győzelem akadémista főszereplőkkel

Haladás-Viktória: magabiztos győzelem akadémista főszereplőkkel

Felkészülési mérkőzésen győzött az NB I-es női együttes.

Haladás Viktória – KFC Komarno 7–1 (3–0)
Haladás Viktória:
Schildkraut F. – Pintér T., Szabó L., Csáki E. – Nagy D., Kovács V., Urbán V., Novák L. – Csizmadia Zs., Feketevízi T., Varró V. Cserék: Kollár P., Gravencz G., Szabó F., Hécz Zs. Vezetőedző: Markó Edina.
Gólszerzők: Hécz Zs. (3), Novák L. (2), Kovács V., Feketevízi T.

Nemzetközi edzőmérkőzéssel folytatódott a Haladás Viktória NB I-es csapatának felkészülési programja. A csapat a szlovákiai KFC Komarno gárdáját látta vendégül. A zöld-fehéreknél a kezdőcsapatban négy játékost leszámítva csupa utánpótláskorú, U19-es tehetség kapott helyet, valamint a bevetésre várók között is találhattunk három akadémistát. Fiataljaink rendkívül magabiztosan irányították a mérkőzést, szép labdakihozatalokat, formás támadásokat láthattunk tőlük, s ismét bizonyították, hogy ezen a szinten, ráadásul nemzetközi viszonylatban is maximálisan megállják a helyüket. A jó játék eredményességgel is párosult, Novák Luca duplázni tudott az első félidőben, rajta kívül pedig Kovács Virág talált még be, 3–0-ról következhetett a folytatás. A második játékrészben is hasonló volt találkozó képe, növendékeink élvezettel, felszabadultan játszottak, s ezúttal sem maradtak el a gólok: előbb Feketevízi Tímea köszönt be, majd a névnapos Hécz Zsuzsanna szerzett mesterhármast. A találkozó hajrájában a vendégek is beköszöntek, a házigazda azonban így is magabiztos, 7–1-es győzelmet aratott, amelyből oroszlánrészt vállaltak a jövő – vagy bátran mondhatjuk, hogy a jelen – Haladás Viktóriájának meghatározó játékosai.