Idegenben szerzett három pontot az ISA Haladás!
A Horváth András által irányított ISA Haladás Molnár-Végh – Szakasics, Szabó B., Balogh F., Kovács B. – Bolla, Zsédely, Mozsár – Bene, Fehér, Pljesovszki összeállításban kezdte meg a mérkőzést a Király SE otthonában. Később csereként Horváth Hunor, Abért Barna, Illés Bence és Csalló Kristóf állt be. A mieink a 27. percben jutottak előnyhöz: Szabó Bence szögleténél felszabadítottak a hazaiak, ám visszaszereztük a labdát, Szabó ismét középre ívelt, ahol Fehér Szilárd ugrott a legmagasabb és fejelt a hálóba, 0–1. Teljesen megérdemelten vonultunk egygólos előnnyel pihenőre. A szünetet követően volt egy kis kihagyásunk, amit góllal büntetett a szürke-sárga csapat: egy beadást követő csúsztatásnál a hosszún érkező Czöndör Gergő egyenlített. Ám ezek után megráztuk magunkat, és a 77. percben visszavettük a vezetést. A Bencék összjátéka végén, Kovács beadását Zsédely bólintotta a kapuba, így 2–1-re győztünk és 11 pontra nőtt az előnyünk az egy mérkőzéssel többet játszó újperintiekkel szemben.
A meccs elejétől fogva mezőnyfölényben futballoztunk, több helyzetet alakítottunk ki. A második félidő első negyedórájában nem játszottunk jól, ettől függetlenül nem éreztem, hogy a hazai gól benne lett volna a meccs képében. A minőségbeli különbséget azonban érvényesíteni tudtuk és 2–1 után végig kézben tartottuk a mérkőzést
– nyilatkozta Horváth András vezetőedző.
A vármegyei U19-es bajnokságban ezúttal Kovács László U17-esei meccseltek. A zöld-fehérek Pikács (Őri K., 46.) – Őri B., Stampfel, Molnár L., Kelemen M. – Szücs, Bolla Á., Tóth E. (Szép, 46.) – Sági (Markó, 46.), Börczi (Szele, 46.), Kiss-Szécsényi (Liplin, 67.) összetételben játszottak és Szücs Péter 17. percben esett találatával 1–0-ra nyertek. A győzelem azt jelenti, hogy csapatunk 12 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot.