Gratulálunk születésnapod alkalmából!

Gratulálunk születésnapod alkalmából!

Tizenhetedik születésnapját ünnepli Dezamits Dominik.

 

Az ausztriai Felsőőrött (Oberwart) született. A Lurkóban kezdett el futballozni 9 évesen, de szerepelt a Haladás VSE kötelékében is. 2016. április 23-án debütált Pécsett: a mieink 3–0-ra győztek, Dominik csereként szállt be.  A következő bajnokságban az U14-esek között az ötödik helyen végzett, 21 találkozón lépett pályára, gólt pedig Kaposváron szerzett, a csapat akkor 4–1-re nyert. A 2017/2018-as kiírásban az U15-ösök között 23 meccsen 2 gólt lőtt, míg egy év múlva 24-szer lépett pályára az U16-os bajnokságban. A májusban befejezettnek nyilvánított küzdelemsorozatot az U17-esek között végigjátszotta: tavaly szeptemberben a Vasas otthonában már 1–4 állt az eredményjelző-táblán a mi szemszögünkből, de a vasi fiúk nem adták fel, és a 89. percben Dominik egyenlítette ki a hátrányt, így egy pontot elhozott a társaság a Fáy utcából.

Dominik korábbi vezetőedzője, Catalin Azoitei így vélekedik róla:

Hosszú ideje az Illés Akadémia játékosa Dominik, aki minden korosztályában alapembernek számít. Lendületes, kellően agresszív, a párharcok nagy százalékát megnyeri. Amennyiben a játékszituációk meglátásában, az előre való gondolkodásban tovább tud javulni és fejlődni, akkor komoly karrier állhat előtte.