A Viktória FC 2–0-s idegenbeli sikert aratott fővárosi riválisa otthonában.
A győztes Astra elleni nyitány lendületével és az újabb három pont reményében utazott Soroksárra a Viktória FC együttese a Simple Női Liga második játéknapján. A szombathelyiek keretében ezúttal is ott voltak az Illés Akadémia növendékei, összesen kilencen tartottak az együttessel az idegenbeli túrára. Markó Edina csapatának összeállítása az előző fordulóhoz hasonlóan ezúttal is Schvirján Dóra nevével kezdődött, mellette Pintér Tekla, Csáki Eszter, Nagy Dorottya és Hécz Zsuzsanna is a pályán volt a kezdő sípszó felharsanásának pillanatában. Kocsi Petra, Szabó Fanni, Czakó Zoé és Csejtei Emília ezúttal a cserék közé lett nevezve. Közülük most utóbbi kettő kapott lehetőséget: Csejtei Emília a 63. percben Csizmadia Zsófiát váltotta, míg Czakó Zoé bő tíz perccel később Szil Tünde helyett érkezett a játéktérre.
Nem túlzás azt állítani, hogy a vasiak számára remekül kezdődött az összecsapás, hiszen korábbi növendékünk, Kiss-Lantos Hanna révén már a 6. percben előnybe kerültek. Ez egyértelműen megadta az alaphangot, a szünet előtt pedig még meg is sikerült toldani a különbséget: Szil Tünde iratkozott fel a gólszerzők közé. Így tehát 2–0-s vendégvezetéssel mehettek pihenőre a felek, s mivel ez már nem is változott a második felvonásban, második mérkőzését is megnyerte és továbbra is százszázalékos a Viktória FC.
Ahogy említettük, a vasiak első találatát Illés Akadémiás kooperáció előzte meg: a gólt Kiss-Lantos Hanna szerezte, ám a gólpasszról se feledkezzünk meg! A labdát Pintér Tekla adta szélvészgyors támadónknak, aki éppen a találkozó napján ünnepelte születésnapját.
Nehéz mérkőzésen vagyunk túl! Tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de készültünk a Soroksárra és bejöttek azok a taktikai dolgok, amikre Markó Edina vezette stáb felhívta a figyelmünket. Jól kezdtünk, hamar vezetést tudtunk szerezni. Egy labdakihozatal után Kovács Virágtól kaptam egy hosszú indítást, amit bevezettem a tizenhatoson belülre, majd láttam, hogy érkezik Kiss-Lantos Hanna, így bepasszoltam neki. A fordulás után főként a védekezésre fókuszáltunk inkább, kontrákból próbáltunk ellenfelünk mögé kerülni. Az első, Astra elleni győzelem után ezúttal is úgy mentünk ki a pályára, hogy nyerni szeretnénk! Örülünk, hogy ez sikerült, megyünk és dolgozunk tovább
– emlékezett vissza az összecsapásra Pintér Tekla.