Folytatódott a pechszéria

Folytatódott a pechszéria

Zsinórban harmadik mérkőzésén szenvedett minimális különbségű vereséget Edzőink csapat, amely ezúttal az Atlantisz gárdájától kapott ki 3–2-re.

Kifejezetten balszerencsésen alakultak az utóbbi időben Edzőink meccsei, ugyanis előbb az LK Bulls ellen maradtunk alul 4–3-ra, majd a Don Pepitótól kaptunk 1–0-ra. Ezek után következett a városi kispályás bajnokság A-csoportjának 6. fordulójában az Atlantisz Sé SE.

Sajnos sérülés, illetve betegség miatt ezúttal is eléggé foghíjas kerettel álltunk ki a derbire, aminek már a 4. percében megszerezte a vezetést az ellenfél: egy létszámfölényes támadást fejeztek be góllal a séiek. Ezt követően a két kapus vette át a főszerepet, mindketten határozottan jól tették a dolgukat. Akár azt is lehetne mondani, hogy nálunk Schmidt Gábor átmentette erre a derbire korábbi jó formáját. Elöl Faggyas Milán és Szabella Olivér is jól kombinált, ám az eredmény a szünetig már nem változott, azaz maradt az 1–0 az Atlantisz javára.

A második játékrészt Faggyas Milán szép szabadrúgása vezette be, de ebből még nem jött össze az egyenlítés. A 40. percben viszont már 1–1 lett az állás: Havasi Marci átadása után Oli lőtt a hálóba. Sajnos nem sokáig örülhettünk, mivel egy labdavesztésünket kihasználva újfent előnybe került az ellenfél. Az 52. percben viszont már ismét döntetlenre álltak a küzdő felek: Faggyas Milán indítása után Szabella Oli tette kapu elé a lasztit, Sátori Barni pedig a kapus lábai között helyezett a hálóba.  A folytatásban Smici előbb egy óriásit védett az ellenfél ziccerénél, viszont azt követően egy átlövéssel szemben már ő is tehetetlennek bizonyult: 3–2-re lett a Sének. A hajrában Faggyas Milán még szerzett egy teljesen szabályosnak tűnő gólt, amit a játékvezető sajnos nem adott meg, így a vége zsinórban harmadszor lett minimális különbségű vereség.

Edzőink csapata legközelebb október 17-én hétfőn 19.30 órakor lép pályára, még pedig a Fociszak ellen.

Atlantisz Sé SE – Illés Akadémia Edzők 3–2 (1–0)
Gólszerzők:
Szabella O., Sátori B.