Felnőtt válogatott

felnott-valogatott-kovacs-istvan

Kovács István

Kovács István Ádám 1992. március 27-én született Szombathelyen, és kilencévesen a Lurkó UFC egyesületében kezdett el futballozni. Innen a Haladás VSE csapatához igazolt. Itt a 2006/2007-es U15-ös I. osztályú bajnokság Nyugati-csoportjában az első helyen végzett a zöld-fehérekkel: 13 mérkőzésen 7 gólt szerzett. Aztán 2007 nyarán az akkor induló lllés Akadémia kötelékébe került. Itt a 15 évesekből álló csapat Haladás VSE „A” és „B” elnevezéssel indult: Kiskokó 9 találkozón 8-szor talált be, ám hiába lett bajnok az U19-es II. osztályban az együttesünk, a rájátszásban ekkor még nem sikerült kivívni az első vonalba kerülést. A következő évben alapember lett az NB III-ban Szombathelyi Haladás II. néven induló Illés Akadémia-játékosokra épülő együttesben: 2008. augusztus 20-án mutatkozott be a felnőttfutballban, 21 találkozón 4 gólt szerzett. Az elsőt a Badacsonytomaj elleni bajnokin 2008. november 16-án. Ezt a gólt megelőzte a Haladás első csapatában való debütálása: a Ligakupa küzdelmei során 2008. október 1-jén Győrben játszotta első meccsét. Ahogyan az első NB I-es találkozóját is: 2009. május 13-án az ETO–Haladás-mérkőzés 81. percében kétgólos hátrányban állt be, de a végén 3–3-as döntetlennek örülhetett. Mindez azt jelentette, hogy ő is tagja volt a történelmi bronzérmet megszerző szombathelyi együttesnek. 

A következő két szezonban is még a harmadosztályú gárdában és az U19-esek között futballozott, aztán 2011 nyarán berobbant az NB I-be. 15 meccset játszott a Haliban, két gólt szerzett (először a Pápa, majd a Siófok ellen), és az őszi teljesítménye alapján elfogadta a Videoton FC szerződésajánlatát. 

A piros-kékekkel két év alatt két bajnoki ezüstöt, valamint Ligakupa- és Szuperkupa-győzelmet gyűjtött be. A magyar válogatott keretébe Egervári Sándor hívta be, és 2013. március 22-én a Románia elleni hazai 2–2 során mutatkozott be. Ezt azóta még 14 fellépés követte – legutóbb 2019. november 19-én. A 2014/2015-ös NB I-et megnyerte a székesfehérváriakkal (26 meccsen 5 gólt szerezve), amit azóta egy újabb arany, négy ezüst és egy bronz tett igazán szép gyűjteménnyé. 

felnott-valogatott-ugrai

Ugrai Roland

Ugrai Roland Békéscsabán született 1992. november 13-án. Még nem volt 10 éves, amikor a Békéscsaba UFC labdarúgója lett, ahonnan 2007 nyarán került az Illés Akadémiára. Kokóhoz hasonlóan ő is az első évfolyam növendéke volt. Az első bajnoki szezonjában 12 meccsen 10 gólt szerzett. A 2008/2009-es kiírásban az NB III-ban 2008. augusztus 20-án mutatkozott be, a felnőttek között 19 találkozón 9-szer volt eredményes: először Tapolcán, 2008. október 4-én. Pár nap múlva, október 15-én már a Haladás Ligakupa-meccsén is játszott, akkor 5–2-re győzték le a zöld-fehérek a Pápát. 

Az NB I-ben 2009. augusztus 2-án a Kaposvár–Haladás-találkozón mutatkozott be, két hét múlva pedig a DVSC elleni idegenbeli mérkőzésen gólt szerzett, amivel a mai napig ő a zöld-fehérek legfiatalabb NB I-es gólszerzője (16 éves 9 hónapos és 1 napos korában szerezte). A Haliban lejátszott 48 NB I-es találkozó és 9 gól volt az ajánlóleve a Ferencvároshoz, ahol 22 mérkőzésen léphetett pályára. 2014. július 10-én szerezte meg első „európai” gólját, amikor az FTC 2–1-re legyőzte a máltai Sliema Wandererst. 

Egy bajnoki évadra (2015/16) visszatért Szombathelyre (17/3), majd Diósgyőrbe igazolt, ahol 51 meccsen 15 gólt szerzett. Ezalatt bemutatkozhatott a magyar válogatottban: 2017. október 7-én Svájc ellen idegenben szerepelt nemzeti csapatunk, Ugi pedig az első meccsén rögtön gólt is szerzett. Ezt azóta még négy fellépés követte. 2018-ban a görögországi Atrómitosz csapatába igazolt, ahol 20 találkozón 5 gólt ért el. Egy súlyos sérülést követően 2020 telén hazatért, és a Budapest Honvéd szolgálatába állt, majd Debrecenbe igazolt, ahol hathatós része volt abban, hogy egy év szünet után a Loki visszatérhetett az NB I-be. 

Magyar Kupa-, Ligakupa és Magyar Szuperkupa-győztes, bajnoki ezüstérmes (mindegyik 2015), és bajnoki bronzérmes (2014).

felnott-valogatott-schafera-andras

Schäfer András

Schäfer András 1999. április 13-án született Szombathelyen. A Grundball PFC együttesében kapta meg a futball alapjait, aztán 11 éves korában az Illés Akadémia kötelékébe került. Az U12-es csapatunkban az U13-as II. osztályú bajnokságban húzta magára először a zöld-fehér mezt: Keszthelyen már 5–2-re vezettek a hazaiak, ám a mieink nem adták fel, és két perccel a meccs vége előtt Schäfer Andris góljával kiegyenlítettünk. A 2011/2012-es bajnokságban 27 meccsen már 10 gólt szerzett az U13-asok között, egy év múlva pedig az U15-ösöknél 23/14-es mutatóval bírt. Utolsó meccsét szombathelyi szerelésben 2014. április 23-án vívta: ez volt a 91. találkozója, összesen 38 gólt szerzett. 

Az MTK-hoz került,  ahol 2017. április 1-jén az NB I-ben is debütálhatott. A következő szezont a kék-fehéreknél, de az NB II-ben töltötte: ott már alapembere volt a Hungária körútiaknak. Egy év után vissza is kerültek a legfelső osztályba, és a 2018 -as őszi produkciója alapján szerződtette a Genoa. Itt a Primavera-csapatban szerepelt: több Serie A-mérkőzésre nevezték, de nem lépett pályára. 

A Chievo vette kölcsön 2019 nyarán, ám a Serie B-ben sem kapott lehetőséget, így 2020 januárjában a felvidéki Dunaszerdahelyre igazolt. A szezon végén bajnoki bronzérmes lett, majd a 2020/2021-es kiírás során csapata legjobbjai közé tartozott. Marco Rossi is meghívót küldött számára: 2020. szeptember 3-án Sivasban, a Törökország–Magyarország NL-találkozón mutatkozott be a nemzeti csapatban. Első gólját Ciprusnak lőtte, majd felejthetetlen találatot fejelt Münchenben, a németek elleni Eb-csoportmérkőzésen. 

2021 végéig 15-ször húzhatta magára a meggypiros mezt, 3 gólt ért el (legutóbbit a lengyelek elleni, idegenbeli vb-selejtezőn), és ebben az évben megkapta a Magyar Aranylabdát és ő lett az év labdarúgója. 

A magyar U21 labdarúgó válogatott 20201111

Kiss Tamás

Kiss Tamás 2000. november 24-én született Győrött. Lakhelyén, Téten kezdett el futballozni, majd egy rövid időre Gyirmótra került, ahonnan 2012 nyarán igazolt Szombathelyre, az Illés Akadémiára. Első U13-as I. osztályú mérkőzése zöld-fehér mezben 2012. augusztus 19-én volt, ekkor a Goldball otthonában 4–1-re nyert a vasi gárda. Első gólja ebben az osztályban hazai környezetben született: az Illés Akadémia 3–1-re győzte le a Győri ETO-t, és Kiss Tamás szerezte a második gólt. 29 meccsen 13 találattal zárt. Egy évvel feljebb már 28/18, két év múlva 29/8, az U17-ben pedig már 27/14-es mutatóval bírt.

A 2016/2017-es kiírás óriási áttörést jelentett számára. Az U17-es bajnokságban húzóembere volt a csapatnak, így egyre többször edzett a felnőtteknél. 2016. december 10-én pedig a Sopronban rendezett Swietelsky-Haladás–Videoton FC-találkozójának félidejében (0–1-es állásnál) Mészöly Géza intenzív melegítést kért tőle, ugyanis a második játékrészére lehetőséget adott a 16 éves szélsőnek. A csapat egyenlített, Kiss Tamás pedig ezzel a magyar élvonal első labdarúgója lett, aki 2000. január 1-je után született. 

A következő évben már 13-szor lépett pályára az NB I-ben, és négy gólt lőtt. A Honvéd ellen Sopronban (mindössze a hetedik bajnokiján) talált be, ezzel ő lett az NB I első, 2000-es években született gólszerzője – nála fiatalabban csak olyan labdarúgó-legendáknak sikerült ez, mint Orth György, Schlosser Imre, Puskás Ferenc vagy Bene Ferenc.

Gólt lőtt a Debrecen Nagyerdei Stadionjában, majd újabbakat immáron a Haladás Sportkomplexumban. Utóbbi kettő a „felejthetetlen” kategóriába tartoznak. A Ferencváros elleni szépséges gólja az új stadion első bajnokiján hozott győzelmet (2–1), míg a második az – eddigi – utolsó Haladás-meccsén a Mezőkövesd ellen (1–0) három pontot és bajnoki nyolcadik helyet jelentett.

A 16 NB I-es meccsen szerzett 4 gól a Puskás Akadémiához repítette Kiss Tamást, ahol végigjátszotta a 2018/2019-es bajnokságot: 30 mérkőzésen 3 találat fűződik a nevéhez. Kölcsönben szerepelt Diósgyőrben is, és 106 első osztályú meccsen szerzett 10 gólnál járt, amikor elfogadta a holland SC Cambuur invitálását. 

Folyamatosan szerepelt az utánpótlás-válogatottakban (51/7), tagja volt a 2017-ben az U17-es Európa-bajnokságon hatodik helyen záró magyar válogatottnak, és a 2021-es U21-es Eb-n induló nemzeti csapatnak. 

A felnőttek között 2021. november 12-én mutatkozott be San Marino (4–0) ellen, három nap múlva pedig Varsóban az ő gólpassza után szereztünk győztes gólt a lengyelek (2–1) elleni presztízsmeccsen. 

fordos_beatrix

Fördős Beatrix

Fördős Beatrix 2002. január 7-én született Szombathelyen. Öt éves korában kezdte el a Vasi Foci Akadémia edzéseit látogatni, majd 2014-ben került az Illés Akadémia kötelékébe. Trixi az U12-esek között szerepelt a 2014/2015-ös bajnokságban, majd az egy évvel idősebb korosztályban a 2015/2016-os kiírásban. A következő évre a versenykiírás nem engedélyezte, hogy lányként a fiúk között futballozhasson. 2016 nyarán folyamatosan játszott felkészülési és nemzetközi mérkőzésen is a zöld-fehérek U14-es csapatában, és az Illés Akadémia igyekezett minden követ megmozgatni azért, hogy kivételt tegyenek a rendkívüli tehetség U14-es bajnokságbeli fellépése érdekében, ám ezek nem jártak sikerrel. Így játékosunk átkerült a Haladás-Viktória együttesébe, ahol az első évében az U15-ös lányok között 20 meccsen hétszer, az U17-eseknél pedig 9 találkozón 12-szer volt eredményes. Aztán 2017. február 26-án, nem sokkal a 15. születésnapja után bemutatkozhatott a női NB I-ben: a Ferencváros elleni találkozón a 75. percben csereként állt be, így a 2016/2017-es bajnokságban bronzérmesnek vallhatja magát. Egyre inkább beküzdötte magát a kezdőcsapatba. Első találatát az NB I-ben 2019. november 16-án szerezte meg: a St. Mihály elleni idegenbeli, Makón megrendezett mérkőzésen volt eredményes. Ötvenöt első osztályú mérkőzést követően Olaszországba, a Serie A-ban szereplő Lazioba igazolt.

Folyamatosan szerepelt az utánpótlás-válogatottakban. A Margaret Kratz vezette magyar nemzeti csapatban 2022. február 16-án Oroszország ellen, kezdőként mutatkozott be. Egy héten belül ezt még két fellépés követte a spanyolországi Pinatar Kupán: Lengyelország és Skócia ellen is pályára lépett.