Remekül játszott az Illés Akadémia U11 a fehérvári és fővárosi csapatok ellen!
Az Illés Akadémia U11 Székesfehérváron szerepelt bajnoki fordulón: a Vidi mellett a Honvéd és az Újpest voltak az ellenfeleink. A mérkőzések játékideje 2X18 perc volt: ezúttal pihenő nem volt a meccsek között, így 144 perc került a lábakba. Hujber Gábor keretében Szabó Bence, Németh Máté, Szabó Dávid, Henc Dénes, Nagy -Szabó Benett, Grünwald Erik, Czeglédi Dávid, Könye Gergő, Vincze Hunor, Graszl Bence és Szabó Kenéz kaptak helyet.
A mai napon mindhárom mérkőzésen gyors, erős és egyénileg kiemelkedően képzett csapatok ellen kellett játszanunk. Végig nagy nyomás alatt kellett jó döntéseket hozni, ami kiváló erőpróba volt a gyerekek számára. Sokat kellett a védekezéssel foglalkoznunk, sok játékhelyzetben rá voltak kényszerítve, hogy egymást kisegítve és a területeket lezárva védekezzenek. Ezt eddig nem láttam ilyen magas szinten tőlük, ezért különösen nagy dicséret illeti őket! A szervezettségünk és a tudatos labdaszerzésünk ma kimagaslóan jól működött! Természetesen a kiemelkedő egyéni megoldásokból kapott gólok benne vannak még ennél a korosztálynál, de jól esett a többi edző dicsérete a szervezettségünk kapcsán. Továbbá nagyon büszke vagyok rájuk azért is, hogy ilyen komoly csapatok ellen a góljainak tudatos és szépen felépített támadásokból szereztük! Amióta ismerem a gyerekeket, a Honvéd elleni meccs a korosztály eddigi legjobb mérkőzése volt! Boldog vagyok és büszke a gyerekek a mai nap után
– értékelt Hujber Gábor vezetőedző.