Sátori Barnabás csapata pontrúgások után volt eredményes!
DVSC U14 – Illés Akadémia U14 0–2 (0–2)
Illés Aka. U14: Pálla – Tóth-Hencsey (Fazekas, 51.), Szukics, Varga V. L., Bajzek (Tóth B., 51.) – Német, Babos (Őri, 41.) – Simon (Kőrösi, 51.), Lengyel, Németh D. (Varga M., 41.) – Novák B. Vezetőedző: Sátori Barnabás.
Gólszerzők: Szukics (11., 0–1), Varga V. L. (20., 0–2)
Átutazta az országot az Illés Akadémia U14, hiszen Sátori Barnabás tanítványai Debrecenben léptek pályára. Szombathelyen a 2. fordulóban találkoztak a felek, akkor a zöld-fehérek 5–0-ra győztek. Azonban a debreceniek elmúlt hetekben szerzett győzelmei tekintélyt parancsolónak tűntek: 5–0-ra verték a Vasast, egy ponttal tértek haza a Honvédtól (1–1), míg Kisvárdán 4–1-re nyertek. Jobban is kezdtek a hazaiak, egyértelműen övéké volt az első 10 perc, nekünk ez a periódus az akklimatizációval telt el… Aztán amikor eljutottunk a piros-fehérek kapujához, rögtön be is találtunk! A 11. percben Lengyel Ágoston ballagott ki egy szöglethez: a beadást Varga Vince Lőrinc megcsúsztatta, Szukics Alex pedig a hálóba fejelte, 0–1. A vezetésünk megszerzés után kiegyenlítődött a mérkőzés, majd egy újabb pontrúgás után már kettőre nőtt az előnyünk! Lengyel Ágoston ezúttal oldalszabadrúgást végzett el: a ballal középre tett labdánál az előbb asszisztot jegyző Varga Vince Lőrinc klasszikus mozdulattal fejelt a kapuba, 0–2. Megfogta a gólt a hazaiakat, egyre inkább átvettük a kezdeményezést, többet volt nálunk a labda az első játékrész végéig.
Szünet után jött a Loki előre az egyenlítésért, vagy legalább a szépítő találat megszerzése érdekében. Éppen ezért nekünk az ellentámadásokból voltak lehetőségeink. Mindeközben védekezésben fegyelmezettek voltunk, amikor kellett, akkor önfeláldozóan védekeztünk, így összességében nagy fegyvertényt végrehajtva, kapott gól nélkül győztük le a debrecenieket és így teljesen megérdemelten hoztuk el a három pontot.
Kellett egy kis idő a találkozó elején, aztán átvettük az irányítást. Ma mindkét gólunkat pontrúgást követően szereztük meg, ám ezek olyan periódusban születtek, amikor az történt a pályán, amit mi szerettünk volna. A II. félidőben a váltani tudtak a hazaiak, ám mi jól védekeztünk, talán egy-egy pontos ellentámadással hamarabb lezárhattuk volna a találkozott. Rendkívül elégedett voltam a hozzáállással, a fegyelmezettséggel és a mutatott szenvedéllyel. Ezek mellett pedig időszakosan kimondottan jó dolgokat csináltunk, gratulálok a srácoknak! Várjuk a jövő hetet, hogy hazai környezetben a tabellaelső MTK-val is felvegyük a küzdelmet
– mondta a hosszú hazaút kezdetén Sátori Barnabás vezetőedző.