Ezúttal két gól elég volt a győzelemhez

Ezúttal két gól elég volt a győzelemhez

Az első, 2–2-es döntetlenre végződő meccsét követően a második aradi derbijét már megnyerte U15-ös csapatunk, még pedig 2–1-re az erdélyiek hasonló korosztályú együttese ellen.

UTA Arad U15 – Illés Akadémia U15 1–2 (0–1)
Illés Aka. U15.:
Farkas – Abért B., Rózsa, Blum, Gyapjas – Németh R., László, Szabó B. – Zsiga, Szakasics, Pljesovszki. Cserék: Nagy K., Pécskai, Vér, Abért O., Pénzes, Erdei. Vezetőedző: Sátori Barnabás.
Gólszerzők:
Pljesovszki (12., 0–1), Abért O. (77., 1–2)

Az aradi túra második mérkőzésén egy fizikálisan rendkívül erős hazai gárda várt a mieinkre, amely letámadással akarta már a meccs elején megzavarni akadémistáinkat. Sátori Barnabás együttese ugyanakkor a stílusunknak megfelelően hátulról építkezve próbálta meg áttörni az erdélyiek védelmét. Ennek ellenére a 12. percben kapusunk hosszú indítását követően Pljesovszki Gergő szemfüles találatával tudtuk a vezetést megszerezni. A folytatásban mi birtokoltuk többet a labdát, az ellenfél pedig gyors kontrákra alapozott. Helyzet viszont a szünetig már kevés adódott és azokból sem született gól, így a félidőben 1–0 volt ide.

Térfélcserét követően pici holtpont következett a játékunkban és a hazaiak egy labdavesztésünk után átlövésből egyenlítettek is. Szerencsére a mieinket nem fogta meg a bekapott gól és komoly energiákat mozgósítottak a győzelem kivívása érdekében.  A próbálkozásainkat pedig a 77. percben siker koronázta: egy szép támadás végén Abért Olivér lőtt higgadtan a hálóba és ezzel a találattal be is állította a 2–1-es végeredményt.

Ezúttal a szerdainál egy sokkal erősebb és gyorsabb gárda ellen léptünk pályára. Az egész mérkőzésen ügyelnünk kellett a labdavesztés utáni védekezésünkre. A srácokon látszott, hogy két nap alatt ez a második meccsük, ez főként technikai hibákban nyilvánult meg. Ettől függetlenül örömteli, hogy az összecsapást meg tudtuk nyerni, ehhez pedig gratulálok is a fiúknak. Egy veszélyes, jó csapatot győztünk le

– értékelte U15-ös együttesünk második aradi mérkőzését Sátori Barnabás vezetőedző.