Csapatunk Győrben játszott felkészülési mérkőzést, ahol védekezésben is támadásban is remek teljesítménnyel rukkolt ki.
ETO FC Győr U10 – Illés Akadémia-Viktória U10 2–5
Gólszerzők: Szakmeiszter D. (2), Biró V. (2), Zsifkovics H. L.
U12-es leányainkhoz hasonlóan U10-es növendékeink is elutaztak Győrbe és ők is felkészülési mérkőzéssel hangoltak a közeljövő megmérettetéseire. A mieink a Biró Viktória, Fischer Adél, Koltay Luca, Kontics Emma, Kontics Fanni, Szabó Lili, Szakmeiszter Dorina, Zsifkovics Hanna Lotti összetételű kerettel várták a Rába-partiak elleni találkozót. Leányaink – ahogyan azt megszokhattuk tőlük – rendkívül motiváltan, óriási kedvvel fociztak és most is megmutatták a bennük rejlő potenciált. Játékban nagyon sok ügyes dolgot láthattunk tőlük, ami eredményességgel is párosult, így aztán 5–2-es győzelemmel térhettek haza.
Kifejezetten nehéz, fizikailag megterhelő mérkőzést játszottunk a Győr ellen. Nagyon jól védekeztünk, sok párharcot nyertünk meg, mindezek mellett pedig rengeteg volt a labda nélküli mozgás. Labdaszerzéseink is jól működtek, ültek, ezekből pedig rendre támadásokat tudtunk vezetni. Mindenkinek megfelelő mennyiségű játékperc került a lábába, a lányok roppant elszántan, fáradhatatlanul játszottak. Hiányérzetem csupán a kimaradt helyzetek miatt lehet, de büszke vagyok a lányokra, mert minden szempontból nagyot léptünk előre az eddigi mérkőzésekhez képest
– értékelte a győri kirándulást Szabó Gábor edző.