Ezüstérmes a kupában az Illés Akadémia U17

Ezüstérmes a kupában az Illés Akadémia U17

Víg-Tamás Csanád góljával egyenlítettünk, ám visszavette előnyét a Vasas.

Illés Akadémia U17 – Vasas Kubala Akadémia U17 1–2 (1–1)
Illés Aka. U17: Rapali – Harkály, Hányi D., Ferencz-Tapaszi – Víg-Tamás, Bock (Sánta, 86.), Hideg (Kiss-Szécsényi, 77.), Ládonyi – Mihály – Balla (Bosnyák B., 57.), Szabó B. (Papp Á., 86.). Vezetőedző: Körhöcz György.
Gólszerző: Víg-Tamás (27., 1–1)

A reggeli tragikus baleset miatt az M1-esen dugóba kerültünk, így csak 45 perccel a meccs előtt értünk a helyszínre, de ez nem látszódott meg a teljesítményünkön! A mérkőzés ünnepélyes kezdőrúgását a Vasas Kubala Akadémia korábbi, az Illés Akadémia jelenlegi növendéke, Róka Benjámin végezte el a Telki Edzőközpont centerpályáján. 

Mi voltunk aktívabbak az első negyedórában: Balla Patrik, Ládonyi Bálint és Mihály Dániel előtt is adódott lehetőség – az angyalföldiek előtt egy ilyen volt – inkább az érett, hogy mi rúgunk gólt, ám egy szöglet utáni beadást követő fejesből a 18. percben mégis a Vasas talált be, 0–1. A 27. percben jártunk, amikor Mihály Dániel a saját térfelének körívéről szenzációs átadással indította Víg-Tamás Csanádot, aki belépett a labdával a 16-oson belülre és jobbal kilőtte a jobb alsót, 1–1. A szünetig nem bírtak egymással a csapatok.

A II. félidőben a középpályán nem tudtunk nyomást adni, beszorultunk. Frissítettünk, de nem változott a játék képe, és a 73. percben egy oldalszabadrúgás után visszavette előnyét a Vasas. A hátralévő időt jól menedzselték az angyalföldiek, az utolsó percekre kijöttünk, ám igazi helyzetet nem tudtunk kialakítani, így a fővárosiak megtartották vezetésüket, így a 2–1-es eredmény azt jelenti, hogy a 2025/2026-os kupasorozatot a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg, míg az Illés Akadémia ezüstérmes lett. 

Büszke vagyok a srácokra, nagyot küzdöttek! Pozitívan fogom fel a történteket: mi megnyertük a 2. helyet az országos kupában! Biztos, hogy most még csalódottak a játékosok, én is az vagyok, főként azért, mert nem tudtam őket nagyobb sikerhez segíteni. Szép szezont zártunk együtt, öröm volt nézni – talán mondhatom –, gyerekből már-már férfivá nőttek. Felfelé mutat az utunk, ki kell rajta tartani

– nyilatkozott a vezetőedző, Körhöcz György.