Ismételten kiemelkedő volt az Illés Akadémia U15 mentális ereje!
Illés Akadémia U15 – Várda LA U15 2–1 (1–1)
Illés Aka. U15: Buzás – Uray, Varga B., Husz, Jakab – Hányi B., Németh L. – Novák B. (Mihók, 49.), Baranyi (Tóth N., 49.), Kelemen L. (Ihász, 69.) – Mosolits (Wiedner, 76.). Vezetőedző: Szűcs János.
Gólszerzők: Varga B. (30., 1–0), Mihók (50., 2–0)
Az U15-ös Kiemelt bajnokságban a még nyeretlen Kisvárdát fogadta Szűcs János együttese. A 7. percben alakítottuk ki az első helyzetet: a baloldali akció végén pontos passzokkal hoztuk be a labdát a 16-oson belülre, Mosolits Márkó lövése azonban kevéssel a hosszú oldali kapufa mellett ment el. Mi voltunk aktívabbak, jóval többet volt a labda a piros-fehérek térfelén, több sarokrúgásig is eljutottunk. A félidő felénél Kelemen Leon cselezte be magát jobbról, éles szögből leadott lövését a kapus szögletre ütötte.
A 30. percben Németh Levente jobb oldali szöglete után Varga Benedek helyezkedett a legjobb pozícióba és juttatta a labdát a kapu közepébe, 1–0. A 35. perben egy vendégszögletet követő 16-oson belüli szituációban 11-est kaptak a kisvárdaiak, még ők is csodálkoztak az eseten… Buzás Bende elment a bal sarokra, a labda középre érkezett, 1–1.
Az 50. percben visszavettük a vezetést, egy jobboldali támadás végén Kelemen Leon beadásából Mihók Martin talált be, 2–1, ismét vezettünk! A játék képe ezek után sem változott, a vendégtérfélen zajlott a mérkőzés. Egy újabb jobboldali zöld-fehér kombinációt követően teljesen egyértelműnek tűnt a szabálytalanság játékosunkkal szemben, ám sem a játékvezető, sem az asszisztense nem vállalta fel a büntető megítélését számunkra. A mieink ezt is jól viselték és teljesen megérdemelten gyűjtötték be a fontos három pontot.
Nagyon jól kezdtük a mérkőzést a stabil védekezésre berendezkedő vendégekkel szemben. Külön örülök, hogy pontrúgás után szereztük meg a vezetést, ám ezt követően érdekes események szemtanúi lehettünk. Azért is büszke vagyok a srácokra, mert az erre adott reakciójuk ismét mentális erejüket domborította ki! Szépségdíjas góllal vettük vissza az előnyt. Ma szenvedni kellett a pályán, és mi megszenvedtünk a három pontért
– értékelte a mérkőzést Szűcs János vezetőedző.