Megkezdődött a 2026/2027-es tanév.
Szeptember 1-jei tanévnyitóval kezdődött meg az Illés Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma és Kollégiuma hatodik iskolai esztendeje. A Himnusz eléneklése után a köszöntőben elhangzott Nelson Mandela 2000-ben a Laureus World Sport Awards megnyitóján elmondott gondolata:
A sportnak megvan az ereje ahhoz, hogy megváltoztassa a világot. Megvan az ereje, hogy úgy egyesítse az embereket, ahogy csak kevés más dolog. A fiatalokhoz olyan nyelven szól, amit ők megértenek.
A diákok gondolatai után az Illés Akadémia Gimnáziumának igazgatója, Bálint Anikó beszédében kiemelte:
A mai nap mindannyiunk számára a kezdőrúgást jelenti. Egy új szezont, amely tele van várakozással, kemény munkával és tiszta lapokkal. Számomra ez a pillanat különösen meghatározó: idén augusztustól én kaptam azt a megtisztelő és felelősségteljes feladatot, hogy az iskola igazgatójaként, Önökkel és Veletek együtt vezessem ezt a rendkívüli közösséget. Új, de sok vezetői tapasztalattal rendelkező igazgatóként állok ma itt azzal a szilárd elhatározással, hogy a tanulást és a minőségi sportot ne egymást kioltó, hanem egymást erősítő tényezőként működtessem. Ez a gimnázium nem egy átlagos iskola. Itt a diákok nemcsak a padban, hanem a pályán is bizonyítanak nap mint nap.
A gimnáziumigazgató külön szólt a legfiatalabbakhoz, a középiskolai éveiket ma elkezdő kilencedik osztályos tanulókhoz:
Ti vagytok a mai nap új igazolásai. Tudom, hogy a kíváncsiság mellett most talán egy kis drukk is van bennetek, hiszen a családtól távol, egy profi környezetbe érkeztetek. De higgyétek el: a legjobb helyre kerültetek. Ez a közösség mától a ti csapatotok. Ne féljetek a terheléstől, legyetek fegyelmezettek a pályán és a tantermekben is! Kívánom, hogy gyorsan beilleszkedjetek a kezdőcsapatunkba.
Nem feledkezett meg a végzősökről sem, akik utolsó tanévét döntő mérkőzéshez hasonlította:
Ez az év a szalagtűzőről, a ballagásról, és legfőképpen az érettségiről, valamint a profi karrieretek megalapozásáról fog szólni. Sokan közületek már a felnőtt futball kapujában állnak. Ne feledjétek: a sportkarrier mellett az érettségi bizonyítvány a legfontosabb biztosíték a jövőtökre nézve. Tanáraitok, edzőitek és az iskola vezetése minden támogatást megad nektek ahhoz, hogy a tanulásban és a bajnokságban is a maximumot nyújtsátok. Hozzatok ki mindent ebből a döntő évből!