Évadnyitás az U 17(1993) válogatottnál.

Bodó Norbert és Dombó Dávid Irországba utazik

Dombó Dávid

Az U 17-s(1993-ban születettek) korosztályos válogatott 2010.február 7-12 között Irországban szerepel.Az utazó keretben két Illés Akadémiás játékos kapott helyet.

 

 Bodó Norbert

 

Két mérkõzés Írországban

2010. 02. 02.

U17-es válogatottunk a jövõ héten két elõkészületi mérkõzést játszik Írországban, a házigazdák korosztályos együttesével. A Tuboly Frigyes által irányított csapat a március 25-30. között Svájcban megrendezésre kerülõ Eb-selejtezõkre készül – ahol a hazai válogatott mellett Németország és Szerbia lesznek ellenfeleink -, s ennek jegyében a jövõ kedden és csütörtökön Dublinban mérkõzik meg az írekkel.

 

 

 

A keret tagjai a vasárnapi találkozó után repülnek Írországba, ahol Tuboly Frigyes hétfõn és szerdán egy-egy edzést is tart. A mérkõzések kedden és csütörtökön egyaránt 19. 30-kor kezdõdnek, csapatunk péntek este érkezik vissza Budapestre.

 

Együttesünk március elején Horvátországgal is játszik két felkészülési meccset.

 

Az U17-es válogatott kerete:

 

Abu Attila (MTK Budapest), Dombó Dávid (Haladás) – kapusok;

 

Poór Patrik (Liverpool FC), Tóth Ferenc (MTK Budapest), Vass Patrik (MTK Budapest), Hajdú Ádám (MTK Budapest), Földes Milán (MTK Budapest), Paku Roland (Gyõri ETO FC), Serfõzõ Bence (Gyõri ETO FC), Bodó Norbert (Haladás), Szolga Máté (Twente), Erdei Gábor (Ferencváros), Fejes János (Budapest Honvéd), Nagy Gergõ (Budapest Honvéd), Vécsei Bálint (Honvéd Honvéd), Erdélyi László (Budapest Honvéd), Tar Zsolt (Puskás-akadémia), Papp Máté (Puskás-akadémia) – mezõnyjátékosok.