Erdei Merse Pál debütált! Ismét győzött a Haladás!

Erdei Merse Pál debütált! Ismét győzött a Haladás!

Horváth Arnold érkezett csereként és lövése három pontot hozott a Hali konyhájára!

Komáromban folytatta a szereplését a Haladás. Simon Ádám a Senkó – Dezamits, Tasnádi, Frák, Simon – Krán, Szakály, Hende – Moharos, Orbán, Juhász összeállításban kezdette csapatát, azaz korábbi akadémistáink közül Senkó Zsombor, Dezamits Dominik, Frák Marcell és Szakály Attila, míg az U19-es korosztályból Tasnádi Áron és Hende Dániel futottak ki a Majoli Sporttelepen. A cserepadon ült – mások mellett – Horváth Alex, Tóth Máté, Erdei Merse Pál, Pruska Dániel, Horváth Arnold, Zsiga Patrik, Sági Marcell, Tóth Erik és Jancsó András. A hazaiaknál is volt egy korábbi Illéses: Szecsődi Gergő a kezdőben kapott szerepet. 

Annak ellenére, hogy jól indult a meccs – volt helyzet mindkét kapu előtt – bő negyedóra elteltével inkább a küzdelem dominált. Sajnos Tasnádi Áron megsérült, így ő csak 41 percet tölthetett a pályán. A szünet után is volt egy jó időszaka a Haladásnak, legközelebb a gólhoz a meccs legjobbja, Frák Marcell állt, akinek 23 méteres lövését megfogta a komáromi kapus. Bő egy óra elteltével érkezett Horváth Arnold és Tóth Erik, és a 81. percben nagy szerepet vállaltak a Haladás góljában! A középpályán egy lecsorgót Horváth Arnold szedett össze, majd a bal szárnyat hozta játékba, ahonnan Simon Balázs adott középre: Tóth Erik fejesét blokkolták a komáromiak, ám a kipattanót az akciót kísérő Horváth Arni 15 méterről a hazai kapu bal felébe vágta, 0–1. A 84. percben balbekk poszton cserélt Simon Ádám, így először játszott a Haladásban az Illés Akadémia növendéke, Erdei Merse Pál! A hátralévő időszakban is jól zárta a szombathelyi védelem, így az 1–0-s sikerrel továbbra is a Haladás a tavasz legjobbja az NB III Északnyugati csoportjában.