Újabb siker: ez már zsinórban az ötödik!
Illés Akadémia leány U17 – ETO FC Győr leány U17 8–1 (5–0)
Illés Aka. leány U17: Beksi (Szilágyi, 63.) – Derényi (Takács J., 46.), Schőnig, Széplaki – Heiszter (Nistor, 63.), Sipos-Kiss, Palatin, Doncsecz – Horváth A. (Krecsár, 63.), Karancsi (Bihari P., 46.), Balla (Petrik, 63.). Vezetőedző: Balogh Henrietta.
Gólszerzők: Sipos-Kiss (12., 1–0; 45., 2–0; 75., 8–1), Balla (23., 2–0; 35., 4–0), Doncsecz (29., 3–0), Horváth A. (51., 6–0; 52., 7–0)
Az U17-es leányok nyugat-dunántúli zöld-fehér rangadóján az Illés Akadémia fogadta az ETO-t. A Győr kapujában az ezt az időszakot a Rába-partján töltő szombathelyi növendék, Vezendi Flóra védte. Nem is akárhogyan, ugyanis már az első bő tíz percben is több bravúrt bemutatva hárított. A mieink végig partnerek voltak a vezetőedző kérésének teljesítésében: a labdakihozatalokat megakadályoztuk, a megszerzett labdákból sorra alakítottuk ki a helyzeteket. A 12. percben Horváth Amira passza után Sipos-Kiss Virág talált a kapuba, 1–0. A 23. percben Balla Fanni másolta le ugyanezt (2–0), majd az első félóra végén Karancsi Emma sokadik akciója végén, visszagurítását a labdát leggyorsabban felfedező Doncsecz Anna lőtte a hálóba. A 35. percben Heiszter Hanna a saját térfelünkről indult meg, a félpályáról a védők mögé ívelt, Balla Fanni pedig a ziccerben nem hibázott, 4–0. A félidőt Sipos-Kiss Virág találata zárta le: egy baloldali akció végén ő ért be a kapu elé, 5–0.
A második félidőben Horváth Amira kezdte meg a gólok sorát, Doncsecz Anna beadását váltotta gólra, 6–0. A középkezdés után gyors átmenettel jutottunk el a győri kapuig: Balla Fanni lövése a kapufáról kipattant, amit Horváth Amira tessékelt a hálóba, 7–0. Egy győri szöglet utáni visszagurított labdából hatalmas góllal szépítettek a vendégek, 7–1. A végső szó a miénk volt: Sipos-Kiss Virág foglalta keretbe a meccset, egy gyönyörű támadás végén mélységből indult be, Doncsecz Anna passzából a mesterhármast elérő játékosunk a hosszúba lőtt, 8–1. A különbség akár kétjegyű is lehetett volna, ám Vezendi Flóra remekelt a 90 perc alatt.
Mindenek előtt gratulálok a válogatottakban szereplőknek – ezért dolgozunk, hogy egyénileg fejlesszük őket és a többieket is, míg csapatszinten szép győzelmeket érjünk el. Még mindig csak az út elején vagyunk, dolgozunk tovább
– mondta Balogh Henrietta vezetőedző.