Elképesztő negyedóra után vereség

Elképesztő negyedóra után vereség

Tizennégy perc alatt öt találat esett.

DVTK leány U15 – Illés Akadémia leány U15 5–2 (4–2)
Illés Aka. leány U15:
Juhász Sz. – Tóth E., Takács R., Harangozó, Rajos – Szőnyi, Molnáros, Juhász E., Menyhárt, Jakab – Jáger. Cserék: Pálfi – Horváth L., Sinkó, Gyurcsányi, Olárú. Vezetőedző: Ferencsik Evelin.
Gólszerző: Jakab (5., 0–1; 28., 4–2)

Szép egyéni akció után vezetéshez jutottunk Jakab Dorottya révén, ám ezt követőn sorra kaptuk az elkerülhető gólokat, így a 14. percben már 4–1-et mutatott az eredményjelző-tábla. Amikor magunkhoz vettük a kezdeményezést, szép dolgokat műveltünk és a 28. percben újfent betaláltunk, amikor remek összjátékkal bontottuk meg tengelyben az ellenfelet és ismét Jakab Dorottya talált be a részünkről, 4–2.

A szünet után is több helyzetünk volt, kapufát rúgtunk, ziccerünk is volt, de betalálni nem sikerült, míg a DVTK-nak egyszer igen, így 5–2-re ők nyertek.

Eredménytől függetlenül nekem tetszett a hozzáállásunk, a párharcokban való aktivitásunk.  Amikor volt rá lehetőségünk, magasan labdát szereztünk, jól mentünk át védekezésből támadásba. Amin javítanunk kell az a védekezés, mert többször is elcsúsztunk. Ezáltal tartalmas – és egyébként élvezhető – valamint tanulságos mérkőzés volt a mai, láttam vissza dolgokat a gyakoroltakból

– értékelt Ferencsik Evelin vezetőedző.