Mint arról folyamatosan beszámoltunk, az Illés Akadémia növendékei is ott voltak Coventryben, az 54. Nemzetközi Diákjátékokon, ahol Szombathely városát képviselték és fantasztikus második helyet értek el. Az élményekről, érzésekről, benyomásokról a csapat edzőjével, Tóth Alexandrával beszélgettünk, aki boldogan mesélt a kint eltöltött napokról.
Milyen hangulat fogadott benneteket a futball hazájában? Ráadásul nem sokkal azután, hogy a női labdarúgó-válogatottjuk Európa-bajnokságot tudott nyerni hazai környezetben.
A kezdetekben nem igazán volt érezhető, hogy a friss kontinensbajnoknál vendégeskedünk. Aztán az első csoportmérkőzésünkön már valóban felfokozott volt a hangulat. hiszen az egyik hazai csapattal játszottunk.
Hogy érezték magukat a lányok abban a miliőben, ami egy ilyen volumenű eseményt jellemez?
Szoros volt a programunk. Meghatározott időben tarthattunk edzéseket. A megnyitó aztán mindenki számára fantasztikus élmény volt! Az a szeretet, barátság, közvetlenség, amit a gyerekekkel együtt kaptunk a többi országtól, leírhatatlan. A ceremónia keretein belül a hivatalos beszédek után több fellépő is volt, eközben pedig a gyerekek egymás között cserélgettek relikviákat, táncoltak, beszélgettek egymással. Ebben a mezőnyben városok válogatottjai vettek részt: a hazaiak két csapatot vonultattak fel, rajtuk kívül volt skót, ír, kanadai, valamint svájci együttes is. Úgy gondolom, az utolsó mérkőzésen volt igazán érezhető, hogy ez egy nemzetközi torna, de természetesen a csoportmérkőzések, valamint az elődöntő sem volt sétagalopp.
Mik lehetnek egy ilyen nemzetközi torna legfőbb tapasztalatai, illetve mit vihetnek magukkal a gyerekek a sportélményen túl?
Azt gondolom, hogy más országok játékstílusának megismerésére, megtapasztalására is megfelelő volt ez a torna, de ami még fontosabb, hogy a gyerekek felszabadultan érezték magukat. Ezen kívül fantasztikus volt látni, hogy mondjuk atlétikában 100, vagy 400 méter után ölelgeti egymást és szívből gratulál egymásnak a holland, a görög, vagy az izraeli.
A többi magyar sportolónak tudtatok a helyszínen szurkolni, volt erre lehetőség?
Sajnos az úszókat nem tudtuk a helyszínen buzdítani, mert az ő versenyeiket bent, a városban rendezték, de Tejes Péter kollégámmal folyamatosan kommunikáltunk a napi eredményeinkről. Amikor időnk engedte, szurkoltunk az atlétáknak, cserében pedig, amikor nekünk volt meccsünk, ők jöttek drukkolni. Ez hatalmas löketet adott a gyerekeknek, amit mi különösen az elődöntőben éreztünk.
Szabadidőtökben volt azért lehetőség valamennyire felfedezni a környéket?
A hivatalos záróesemény utáni napon, elutaztunk Londonba, ahol a szállásunk elfoglalása után városnézésen vettünk részt. A lehetőségekhez képest igyekeztünk sok helyre eljutni.
