Egygólos U19-es bajnoki vereség

Egygólos U19-es bajnoki vereség

A pontszerzés elmaradt, de a csapatépítés fontos mérföldkő volt a mai nap.

ETO FC Győr U19 – Illés Akadémia U19 1–0 (0–0)
Illés Aka. U19.: Gróz – Dezamits, Woth, Tarján, Bényei (Udvardi, 80.) – Palkó, Rosner (Nagy B., 68.), Bunevácz (Kovács A., 80.) – Horváth R., Markó, Szvoboda (Heiter, 68.). Vezetőedző: Horváth Rudolf.

A győriek szinte egy az egyben az ifjúsági BL-re készülő csapatukkal álltak fel, így a mi szempontunkból határozottan jól alakult az első félidő, melyben csupán egyetlen veszélyesebb helyzetet tudtak teremteni a Rába-partiak. Azt is egy szöglet után. Horváth Rudolf tanítványai sok párharcot nyertek, okosan lassították a játékot, jól védekeztek, így a szünetben gólnélküli döntetlenre állt a mérkőzés.

A második félidőt pedig egy hatalmas ziccerünk vezette be: Horváth Rajmund az 50. percben még a kapust is kicselezte, ám lövését a gólvonalon beérte az egyik védő. Ezt követően fölénybe kerültek a Rába-partiak, akik a 63. minutumban egy lefordulást követően megszerezték a vezetést: Farkas Balázs volt eredményes a részükről. Az utolsó 10 percben a fiataljainkat is pályára küldte vezetőedzőnk, hogy újabb lendületet adjon a csapatunknak. Ez pedig helyzeteket is eredményezett. A 93. percben ismét Horváth Rajmund került hatalmas ziccerbe, de 5 méterről telibe lőtte a győri cerberust, így pedig maradt az 1–0-ás hazai győzelem.

A Fradi elleni találkozó után ismét egy nagyon fiatal csapattal álltunk fel. Az új játékosok között még ki kell alakulniuk a játékkapcsolatoknak. Mérkőzésről mérkőzésre kell fejlődni, és ennek látom is a jeleit. Fizikálisan nehéz dolgunk van az ellenfelek erősebb felépítésű futballistáival, így nem igazán tudunk még dominálni. Az viszont egyértelműen látszik, hogy a későbbiekben ezzel a kerettel is lesz keresnivalónk. Most még egy edzőmérkőzés következik, aztán indul a 14 meccsből álló „új” bajnokság. Szerintem hamarosan az eredmények is jönni fognak. Ha pedig a fiatalok ilyen ütemben fejlődnek, akkor újabb játékosokat adhatunk hamarosan a felnőtt csapatnak

– értékelt a mérkőzést követően Horváth Rudolf vezetőedző.