Leány U14-es korosztályunk fővárosi csapatot látott vendégül.
A bajnoksághoz hasonlóan 4X20 perces találkozóval nyitotta meg a felkészülési mérkőzések sorát az Illés Akadémia leány U14-es csapata: ellenfélül az Újpest FC érkezett. Biró Bence helyett Szandi Gábor irányított ezen a találkozón, a zöld-fehérek Pap Izabella – Csejtey Vivien, Csejtey Kornélia, Gáspár Adél, Tóth-Herényi Rebeka, Molnáros Emma, Horváth Liza, Sinkó Dóra, Sátori Léna, Szabó Lili, Körmendi Léna, Gyurcsányi Nina, Csonka Vivien, Kalmár Vivien összetételű kerettel játszottak és a 77. percben kapott góllal szenvedtünk 1–0-s vereséget.
Ikszes meccset játszottunk: igaz, a vendégeknek volt több helyzetük – ám mi küzdöttünk és hajtottunk a meccs legvégéig. Voltak jó periódusaink, ám ma ezúttal kevés igazi gólszerzési lehetőségig jutottunk el. Az elsődleges cél – hogy mindenki megfelelő időt töltsön a pályát – megvalósult, valamint a lányok teljesítették a megbeszélteket: mertek vállalkozni, bátran futballoztak, mutatták magukat és kérték a labdát, így ebből a szempontból hasznos volt a mérkőzés
– nyilatkozta Szandi Gábor.