Edzőmeccset nyert Zalaegerszegen az U19

Edzőmeccset nyert Zalaegerszegen az U19

ZTE U19 – Illés Akadémia U19 0–3 (0–2)
Illés Aka. U19.:
Simon B. (Horváth Sz., 46.) – Auer, Woth (Tarján, 46.), Debreceni, Dezamits – Vajda (Rosner, 60.), Schuszter (Bunevácz, 46.), Volter (Markó, 60.) – Kállai K., Szalay, Horváth R. (Antal, 60.). Vezetőedző: Horváth Rudolf.
Gólszerzők: Volter, Szalay, Kállai K.

A szomszédvárral játszott felkészülési mérkőzést az Illés Akadémia U19-es csapata. Horváth Rudolf együttesének a héten nincsen bajnokija, így meccsritmusban maradhatott a társaság. A ZTE az U19-es országos bajnokság Alap-csoportjában szerepel, öt meccs után négy pont van a nevük mellett. Ezúttal néhány 2001-es születésű játékossal megerősítve álltak ki, de a mieink gyors és pontos futballjára nem volt ellenszerük.

Remek gyakorlási lehetőség volt számunkra a mai mérkőzés. Nagyon sok helyzetet dolgoztunk ki, jól játszottunk, és szép találatokat szereztünk kidolgozott, mélységi játékok után. A lelkünkért is futballoztunk, jót is tett a meccs nekünk, igaz, az MTK ellen is sok helyzetünk volt, de azok nagy százaléka kimaradt. Hatékonyabbnak kell lennünk a helyzetkihasználásban – ez lesz majd a kulcs a bajnokságban első Vasas elleni jövő szombati mérkőzésen

– nyilatkozta a találkozót követően Horváth Rudolf vezetőedző.