Döntetlent játszott a Haladás idegenben

Döntetlent játszott a Haladás idegenben

Nem született gól a csákvári erdő mellett.

Immáron a 34. fordulót rendezték ezen a vasárnapon a Merkantil Bank Ligában. A Szombathelyi Haladás Csákvárra látogatott. Németh Szabolcs a Verpecz – Kállai K., Csató, Németh M., Bosnjak – Kiss B., Holdampf, Csilus, Doktorics – Tóth Milán, Horváth R. összeállításban kezdette a zöld-fehéreket. Mindez azt jelenti, hogy az U19-es Horváth Rajmund mellett Kállai Kevin, Kiss Bence, Doktorics Áron és Tóth Milán képviselték a nem is oly’ régi Illés Akadémia-múltat. A padon Rózsa Dániel kapusedzőnk mellett, többek között Tóth Máté, Tóth-Gábor Kristóf, Szekér Ádám és Tarján Patrik vártak a pályára lépés lehetőségére.

Változatos meccset produkált a két csapat, volt kisebb-nagyobb lehetőség mindkét együttes előtt. Mi először komolyan a 29. percben teszteltük a csákvári kapust: Kállai Kevin húzott befelé jobbról, majd 21 méterről ballal lőtt, de a félmagas labdát hárította a hálóőr. Egy szép akció után Holdampf Gergő gurított középre az alapvonal közeléből, ám nagy nehézségek árán menteni tudtak a bekkek. A Csákvár előtt egy igazi helyzet adódott, ekkor Makrai jutott lehetőséghez, ám 14 méteres lövését Verpecz István szögletre ütötte.

A szünetet követően Horváth Rajmund helyére Lencse László érkezett. A Haladás volt sokkal aktívabb, folyamatosan jöttek a beadásról balról és jobbról is (egy Tóth Milán-lesgólig jutottunk ebből), illetve átlövéssel is próbálkoztunk. Németh Milán távoli löketét egy bekk bökte szögletre, míg Kállai Kevin jobblábas bombája nem sokkal szállt fölé. A Csákvár a pontrúgásaiban bízott, illetve előrevágott labdák után szerettek volna helyzetbe kerülni. A Hali volt a veszélyesebb, ám vagy az utolsó passz nem sikerült, vagy ha az igen, akkor Auerbach védett nagyot. Aztán egy eladott labda után három csákvári csatár hozta két védőre a labdát a 88. percben, de Verpecz megfogta a lapos ötméteres lövést. A 90. percben egy teljesen felesleges szabadrúgás után 26 méterről rúghatott szabadrúgást a hazai csapat, aminek végén a lefejelt labdánál Verpecznek kellett résen lennie.

Nem kapott gólt a Haladás – immáron másodszor egymás után, de ma rúgni sem tudott, így kénytelen az egy ponttal megelégedni.