Csillagos ötös zárásként

Csillagos ötös zárásként

Az utolsó fordulóban magabiztos sikert aratott az Illés Akadémia U14! 

Illés Akadémia U14 – Diósgyőri VTK U14 5–0 (1–0)
Illés Aka. U14: Pálla – Tóth-Hencsey (Károlyi, 61.), Hányi B., Szukics, Tóth B. – Varga V. L., Németh L. (Németh D., 51.) – Babos (Kőrösi, 51.), Lengyel, Varga M. (Őri, 51.) – Novák B. (Fazekas, 61.). Vezetőedző: Sátori Barnabás. 
Gólszerzők: Lengyel (28., 1–0), Szukics (45., 2–0), Novák B. (61., 3–0), Hányi B. (70., 4–0), Németh L. (76., 5–0)

A 14. forduló zárómérkőzésén a Sátori Barnabás vezette U14-eseink a Diósgyőrt látták vendégül. A találkozó elejétől kezdve mi játszottunk fölényben: akár Lengyel Ágó, akár Varga Máté megszerezhette volna az első gólt, ám ezek a lehetőségek még kimaradtak. Az említett fölény aztán szűk félóra alatt érett góllá. Babos Kolos szerzett remek helyen labdát, levezette a jobb oldalon egészen az alapvonalig, visszaadott passzát pedig Lengyel Ágoston higgadtan az üresen hagyott hosszú sarokba gurította, 1–0. Támadásban maradtunk ezt követően is. 

A szünet után öt perc telt el, ekkor dupláztunk meg az előnyünket! Lengyel Ágoston tett le egy labdát egy oldalszabadrúgáshoz: a ballal középre tekert labdára Szukics Alex emelkedett ki és fejelt a hálóba, 2–0. Egy óra elteltével Tóth Bertalan beadását Novák Bence a rövid felső sarokba fejelte, 3–0! A 70. percben Lengyel Ágó szögletét Szukics Alex csúsztatta meg, Hányi Bálint pedig közelről a hálóba lőtt, 4–0. Zárásként Németh Levente leste le a diósgyőri kapus és a bekk összjátékát: a megszerzett labdával Levi még egy védőt kicselezett és 9 méterről a kapus alatt helyezett a kapuba, kialakítva az 5–0-s végeredményt! 

A győzelemmel a tabella közepén, az ötödik helyen karácsonyozik az Illés Akadémia U14. 

Az első perctől kezdve nagyon jó felfogásban léptünk pályára. Azt gondolom, végig a mi akaratunk érvényesült. Külön tetszett, hogy türelmesek tudtunk maradni, ami később kifizetődött és gólokban is megmutatkozott. Gratulálok a srácok mai és őszi teljesítményükhöz 

– mondta a vezetőedző, Sátori Barnabás.