A mieink 3–0-s vereséget szenvedtek szigetországi ellenfelüktől, így tavasszal a B ligában folytatják szereplésüket.
Skócia ellen zárta Európa-bajnoki selejtezős szereplését U19-es válogatottunk. A mieink pont nélkül várták a találkozót, ellenfelünk viszont legyőzte Svédországot az előző körben, méghozzá 2–1-re.
Az Illés Akadémia növendéke, Csáki Eszter a hollandok elleni összecsapáshoz hasonlóan ezúttal is a kezdőcsapatban kapott helyet. A mieink számára nem úgy alakultak az események, ahogyan azt szerettük volna, Skócia ugyanis már a 6. percben előnybe került. Fölényben futballoztak a vendégek, mi nem igazán tudtunk kibontakozni, ráadásul a szünet előtt egy újabb találattal kettőre nőtt a különbség.
A pihenőt követően ugyan próbált felpörögni, magasabb fordulatszámon futballozni Rácz Zsófia együttese, a veszélyesebb akciókat azonban ekkor is a skótok vezették. A 70. percben aztán még megmentett bennünket a kapufa, nem sokkal később viszont Laura Berry második góljának köszönhetően 3–0-ra módosult az eredmény. Az utolsó szűk negyedórában Hécz Zsuzsanna is lehetőséghez jutott, csakúgy, mint a hollandok ellen. A hátralévő időben már érintetlenek maradtak a hálók, így Skócia végül 3–0-s győzelmet könyvelhetett el. A csoport másik találkozóján Svédország 1–0-ra felülmúlta Hollandiát, az „Oranje” azonban így is a négyes élén végzett, megnyerte azt.
A mieink vereségükkel búcsúztak az A ligától, tavasszal így azért küzdenek majd, hogy visszakerüljenek a legmagasabb osztályba.