Boldog születésnapot kívánunk, Zsombi!

Boldog születésnapot kívánunk, Zsombi!

Csörnyei Zsombor ma ünnepli 18. születésnapját!

Zsombi Ajkán született, 2006. október 24-én. Még nem volt ötéves, amikor az FC Ajka csapatában kezdett el focizni. Nyolc szezont követően, 2019 nyarán került az Illés Akadémiára. Első bajnoki találkozóján 2019. szeptember 7-én lépett pályára az U14-esek között: Székesfehérváron 4–2-re győztünk. Első gólja egy pontot ért: Győrben, 2020. március 13-án talált be, 1–1 lett annak a meccsnek a vége. A mai napig – 1 kupameccs mellett – 110 alkalommal öltötte magára az Illés Akadémia mezét, és 3 gólt szerzett. A 2023/2024-es szezon óta már a vármegyei I. osztályú együttesében is játszik, eddig 22 mérkőzésen és 1 találat fűződik a nevéhez.

Zsombiról Szűcs János, U19-es csapatunk vezetőedzője adott jellemzést:

Zsombi a felnőtt csapattal edz. Szerepelhet akár a 6-os pozícióban, akár belső védőként. Érti a játékot, helyzetmegoldásban jó, párharcerős, előre tudja vételezni a játékot. Jövőre várom, hogy stabilan szerepeljen a felnőttek között. Amikor nálunk szerepel, a hozzáállásával maximálisan elégedett lehetek. Talán kicsit le kell higgadnia, nem kell mindig és mindenáron előre játszania.